<p>A kormánykoalíció és az ellenzék képviselői abban egyeztek meg, hogy egy hétig elhalasztják a mečiari amnesztiák megtárgyalását. Az ellenzéknek öt feltétele van az ügyben.</p>
Egy héttel tolódik az amnesztiák ügye
Az ellenzék hajlandó támogatni a koalíciós javaslatot, van azonban öt feltételük.
Az első, hogy ifj. Michal Kováč elhurcolásának és Róbert Remiáš meggyilkolásának ügyét nem szabad elévültnek tekinteni.
A második, hogy a kormány és az ellenzék politikai megegyezést köt arról, hogy ki fogja képviselni a parlamentet az ügyben az Alkotmánybíróság előtt.
A harmadik, hogy Michal Kováč kegyelmei közül ne csak azt szüntessék meg, amit a fiának adott, de mindet, amiket a Technopol-ügy kiosztott. Kegyelmet kapott pl. Marián Kočner is.
A negyedik feltétel, hogy az Alkotmánybíróság ne kezdjen intézkedni az amnesztiák ügyében ex offo, hanem csak ha 30 képviselő indítványozza ezt.
Az ötödik, hogy az Alkotmánybíróság eljárásának mellékes szereplője legyen a köztársasági elnök és a kormány is.
Az ellenzék szerint a koalíció előzetesen beleegyezett négy feltételbe, a Technopol körülötti kegyelmekbe azonban nem.
A SaS, az OľaNO-NOVA és a Sme rodina képviselői azt állítják, nem támogatják a gyorsított eljárást, de ha ez az öt feltétel teljesül, támogatni fogják a kormány javaslatát az amnesztiák eltörlésére.
Andrej Danko arra kérte az ellenzéket, hogy a feltételeket írásos formában is juttassák el a kormányhoz. Szerinte a gyorsított eljárás igenis indokolt, hiszen volt 20 év a szakmai párbeszédre.
Bugár Béla szerint is marad a gyorsított eljárás, és az már jövő kedden megkezdődik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.