Eddig 73-an estek össze a meleg miatt

Pozsony |

<p>A hét elején beköszöntött kánikulák miatt már 51 ember kórházba kellett szállítani - elsősorban a gyerekek, az idősek és a szívbetegek vannak veszélyben.</p>

Boris Chmel, a mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy hétfő óta 73 ember esett össze a nagy melegek hatására. A rendszeres folyadékpótlással megelőzhető ez, illetve minél kevesebbet kellene a tűző napon tartózkodni, kerülni a nehéz ételeket és a fizikai megterhelést – tanácsolta a szekember.

Daniel Pella, a kassai egyetemi kórház dékánja szerint napi három liter folyadékot ajánlatos bevinni a szervezetbe. „Az alkoholfogyasztás ezekben a melegekben veszélyes, mert vízhajtó hatású, s ezzel folyadékot veszt a test – a vérerek kitágulnak, ezáltal leesik a vérnyomás.” – magyarázta Pella. Veszélyesek lehetnek a nagy hőingadozások is, amelyet a kinti hőmérséklet és a benti légkondicionált helységek idézhetnek elő. A kinti és a hűtött levegő különbsége legfeljebb 10 Celsius fok legyen – figyelmeztetett a dékán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?