Cirill betűkkel írott papírt függesztettek ki egy élelmiszerbolt ajtajára, amely megtiltja az ukrán menekültek belépését

Ebbe a szviti élelmiszerboltba nem léphetnek be ukrán menekültek

Az egyik szviti élelmiszerbolt ajtaján cirill betűs kiírás látható, amely megtiltja az ukrán menekültek belépését a boltba. A kiírást azzal indokolják, hogy a menekültek akár fertőző betegségeket is terjeszthetnek. Az ügyet a rendőrség is vizsgálja.

A szöveg így szól: „A lakosság egészségének érdekében a belépés minden ukrán menekült számára tilos, mert fennáll a HIV, tuberkulózis stb. terjedésének lehetősége.”

Szvit polgármesterét, Dáša Vojsovičovát nagyon rosszul érinti ez az ügy, mivel a környéken sok ukrán dolgozik, és a város a háború kezdete óta segíti a menekülteket.  Továbbra sem tudni, ki írta, és tette ki a szöveget a bolt ajtajára.

A bolt alkalmazottja a kiírásról nem akart nyilatkozni. A bolt tulajdonosa csak pár órája tudta meg, hogy mi történt, és biztos benne, hogy csak egy április elsejei tréfáról van szó. A TV JOJ információi szerint a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is foglalkozik az üggyel.

(noviny.sk, cszs)


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?