Dzurinda nem indul a választásokon (videókkal) - ÖSSZEFOGLALÓ, REAGÁLÁSOK

Pozsony |

<p>Mikuláš Dzurinda nem indul a június 12-i parlamenti választásokon - az SDKÚ-DS elnöke ezt hétfői sajtóértekezletén jelentette be. A legnagyobb ellenzéki párt listavezetőjéről a párton belüli előválasztásokkal döntenek. "A döntő ösztönzést az adta, hogy felfogtam, milyen szörnyűséges játszmával próbálkozik Robert Fico" - mondta a kétszerese exkormányfő. Őt és pártját a miniszterelnök a napokban többször is azzal gyanúsította meg, hogy a privatizáció során szerzett "jutalékokat" külföldre játszották, majd- külföldi számlákon keresztül - abból finanszíroszták az SDKÚ-DS tevékenységét.</p>

Dzurinda televíziós vitára szólította fel Ficót. "Szépen és örömest elbeszélgetek vele - mondta, hozzátéve, hogy a választási kampánynak nem lehet a témája "Robert Fico hazugsága". "Olyan hazugság ez,a mely nem méltó egy kormányfőhöz" - jegyezte meg az ellenzéki pártelnök azzal kapcsolatban, hogy Fico szerint a pozsonyi Hotel Fórum privatizálásából is Dzurindáék profitáltak.
Ivan Mikloš, az SDKÚ-DS elnöke megerősítette, hogy a pártelnök továbbra is élvezi a bizalmát.

&amp;lt;!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:14.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --&amp;gt; /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normální tabulka"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";}

Fico tovább boncolgatja a Hotel Fórum ügyét

Az SDKÚ-DS nem állíthatja, hogy nincs semmiféle kapocs az ellenzéki párt pénztárnoka, Igor Kucej cége, a Destor Investments és a pozsonyi Hotel Fórum kormányzati szállót ( a mai Crowne Plazát) privatizáló Diamond Hotels UK között - állítja Robert Fico. A miniszterelnök erről hétfői sajtóértekezletén beszélt.

"Azt kérdezzük az SDKÚ-DS-től, miként akarja megmagyarázni azt, ha világos bizonyítékokat tárunk a nyilvánosság elé: e két cégnek nemcsak ugyanazon a címen van a londoni székhelye, hanem a gondnoka, az alapítója és - ami a legfontosabb - az igazgatója is ugyanaz" - mondta a kormányfő.

Fico közlése szerint a Destor Investmentsnek és a Diamond Hotels UK cégnek is Damian James Calderbank volt az ügyvezetője, méghozzá mindkét tisztségbe egyazon napon, 2005. július 30-án nevezték ki, márpedig ez - tette hozzá a miniszterelnök - "nem lehet véletlen".

A Hotel Fórumot 2003 májusában adta el Mikulš Dzuirnda jelenlegi SDKÚ-elnök kormánya 425 millió koronáért a Diamond Hotels Slovakia cégnek, amelynek két társa volt - egy szlovákiai magánszemély és egy holland társaság. Fico figyelmeztet, hogy fél évvel az adásvétel után a két társ kilépett, és a Diamond Hotels Slovakia egyetlen tulajdonosa a Diamond Hotels UK maradt.

Fronc: felelősségteljes Dzurinda visszalépése

Felelősségteljes politikus lépésének tekinti Martinc KDH-s képviselő azt, hogy Mikuláš Dzurinda nem indul a június 12-i választásokon. Fronc szerint Dzurindának érdeke, hogy az SDKÚ-DS sikeres legyen, és az ellenzéknek is segíthet abban, hogy alternatívát jelenthessen a jelenlegi kormánykoalícióval szemben.

Mikuláš Dzurinda hétfőn sajtóértekezleten jelentette be, hogy nem indul a választásokon, ám továbbra is az SDKÚ-DS elnöke marad. A legnagyobb ellenzéki párt listavezetőjéről a párton belüli előválasztásokkal döntenek.

Az MKP tudomásul vette, nem kommentálja Dzurinda lépését

Az MKP tudomásul veszi Mikuláš Dzurinda döntését, hogy nem jelölteti magát a június 12-i parlamenti választásokon. "Ezt az SDKÚ-DS belügyének tekintjük, és Mikuláš Dzurinda lépését nem kommentáljuk" - mondta ezzel kapcsolatban Csáky Pál pártelnök.

Bugár: Dzurinda a pártját védi

Mikuláš Dzurinda azzal, hogy nem indul a választásokon, magára vállalta a pártfinanszírozási üggyel kapcsolatos felelősséget, és védeni akarja az SDKÚ-DS-t a kampány során - véli Bugár Béla. A Híd elnöke szerint a Dzurinda-párt valószínűleg fontolóra vette, hogy a pártfinanszírozási ügyben nem sikerült mindent úgy megmagyarázni, hogy az mindenki számára hihető legyen.

Bugár úgy látja, Dzurinda meg akarja óvni pártját a Robert Ficóéhoz hasonló támadásoktól. A Híd és az SDKÚ-DS közti viszony egyelőre nem változik - tette hozzá, alakulása attól függ, ki lesz a legnagyobb ellenzéki párt listavezetője.

Rafaj: Dzurinda az SDKÚ-DS imidzsét menti

Valószínűleg a párt imidzsét akarja megmenteni Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ-DS elnöke azzal, hogy nem indul a júniusi választásokon - reagált az lelenzéki pollitikus bejelentésére Rafael Rafaj. Az SNS frakcióvezetője feltételezi, hogy Dzuirnda hamarosan európai porondon, néppárti struktúrákban bukkan majd föl.

Kovarčík: Dzurindát utolérte a múltja

Ján Kovarčík, az ĽS-HZDS képviselője azt mondta, Dzurindát utolérte a saját múltja. "Másnak ásott vermet, s maga esett bele” - élt a népi bölcsességgel a legkisebb kormánypárt politikusa. Meggyőződése, hogy ez a "vezércsel" nem az SDKÚ-DS-nek, hanem inkább politikai ellenfeleinek segít.

Maďarič: teátrális gesztus Dzurinda döntése

Mareka Maďarič szerint teátrális gesztus Mikuláš Dzurinda döntése, hogy nem vesz érszt a júniusi parlamenti válaszásokon. A Smer-SD alelnöke úgy látha, hogy az SDKÚ-DS elnöke ezzel akarja elterelni a figyelmet a pártja kétes finanszírozásával kapcsolatos, megválaszolatlan kérdésekről. "Lehet, ez részben beismerő vallomás is" - mondta a smeres kulturális miniszter. (tasr, sita)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?