Dzurinda a görög hitelről: nem a szolidaritásról van szó

Pozsony |

<p>Szlovákia ragaszkodik álláspontjához, és nem nyújt hitelt Görögországnak, de ez még nem jelenti azt, hogy Európa-ellenes és nem szolidáris - fejtette ki csütörtök este Mikuláš Dzurinda külügyminiszter.</p>

Ezzel Olli Rehn uniós biztos szavaira reagált, aki szerint Pozsony a parlament e heti elutasító döntésével nem tesz eleget korábbi kötelezettségének, vagyis nem vesz részt Görögország ideiglenes és feltételekkel zajló megsegítésében.

Dzurinda szerint az Európai Unión belüli tényleges szolidaritást nem szabad összekötni a tagállamok felelőtlen döntéseivel, s főként nem magántulajdonú kereskedelmi bankok felelőtlen magatartásával.

A szlovák diplomácia vezetője szerint "Európa megérdemli, hogy tisztességesen és az igazat mondva beszéljünk, hogy a felelősségteljességet támogassuk, nem pedig a felelőtlenséget" - fejtette ki a legerősebb kormánypárt, az SDKÚ-DS elnöki tisztségét is betöltő miniszter. Emlékeztetett, hogy a szlovák álláspontot a német kollégájával, Guido Westerwellével folytatott tárgyalásán és az Európai Néppárt (EPP) júliusi tanácskozásán is ismertette. "Tudatában vagyok, hogy nem mindenkinek tetszhet az álláspontunk, s nem mindenkinek kell vele egyetértenie, ám úgy vélem, hogy ez az állásfoglalásunk megérthető" - hangsúlyozta Mikuláš Dzurinda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?