Dušan Kováčik speciális ügyész lemondott a tisztségéről

Dušan Kováčik

Dušan Kováčik speciális ügyész lemondott a tisztségéről. Ezt Grendel Gábor (OĽANO), a parlament alelnöke is megerősítette. Az újságíróknak felolvasta a levelet, amelyben Kováčik bejelentette a döntését a parlamentnek. A levél november 10-ei keltezésű. Az új speciális ügyész megválasztásának időpontját még nem tűzték ki.

A Grendel által felolvasott levél szerint a speciális ügyész arra hivatkozva mondott le a funkciójáról, hogy jogerőssé vált a Speciális Büntetőbíróság október 25-ei határozata, amely elrendelte Kováčik előzetes letartóztatását. A parlament alelnöke személy szerint úgy véli, hogy Kováčik az adott helyzetben a legracionálisabb döntést hozta meg.

Hozzátette: Kováčik döntéséből az következik, hogy a parlamentnek új speciális ügyészt kell választania. Ennek időpontjáról és a további lépésekről tájékoztatni fognak. Grendel szerint nem valószínű, hogy össze fogják kötni a főügyészválasztással.

Dušan Kováčik jelenleg előzetes letartóztatásban van. Bűnszervezet alapítása, fenntartása, támogatása és más bűncselekmények ügyében indult ellene büntetőeljárás. A Denník N napilap információi szerint Dušan Kováčik ellen nem csupán a „takáčovci” pozsonyi (Bratislava) bűnszervezet ügyében indítottak eljárást. A speciális ügyész összejátszhatott Ľudovít M.-mel, a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatala volt igazgatójával is, akit azzal gyanúsítanak, hogy másokkal együtt előkészítette a NAKA egyik nyomozójának meggyilkolását.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?