Dušan Čaplovič: nyomást gyakoroltak rám

Pozsony |

<p>Kezdettől fogva megpróbálták befolyásolni döntéseit, de lemondásra nem kényszerítette senki. Parlamenti alelnök nem lesz, sem emberi jogi kormányfelelős. Az exminiszter őszinteségi rohamot kapott.</p>

Dušan Čaplovič két hete lemondott oktatási miniszter a TASR hírügynökségnek beszélt távozása okairól. „Belenéztem a miniszterelnök szemébe, és úgy döntöttem, lemondok” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy nem kényszerítették lemondásra. A minisztériumban érdekcsoportok tevékenykednek, amelyeknek nem érdekük, hogy valaki megreformálja az oktatásügyet, állítja a volt tárcavezető. „A zavarosban könnyebb halászni” – jellemezte a helyzetet.

Čaplovič elmondása szerint azt szerette volna, hogy a minisztériumot ne politikai vagy pártérdekek irányítsák. Az említett lobbicsoportok viszont állandó sajtónyomás alatt tartották, minden javaslatát élesen bírálták, és nem szakmai szempontok szerint. Azt állítja, kinevezése után fél évbe került, amíg megtalálta a minisztériumban azokat az embereket, akikre támaszkodhat, de még így is voltak olyanok, akik mindent megtettek azért, hogy a dolgok ne úgy menjenek, ahogy ő akarta.

Erős nyomás alá került például a tárca információs rendszerének (RIS) kapcsán. „A működési szerződés aláírását akarták kikényszeríteni, de nem írtam alá. Kíváncsi vagyok, mit lép ennek kapcsán az utódom” – magyarázta Čaplovič. A rendszer kiépítésének apropóján 2009 és 2012 között már 13,5 millió eurót kifizettek, mutat rá. „De gyakorlatilag semmi nem indult el” – tette hozzá. Egyebek mellett ezért döntött az Oktatásügyi Információs és Prognosztikai Intézet (ÚIPŠ) megszüntetése, pontosabban átszervezése mellett, és ezért cserélte le kétszer az igazgatót.

Intézkedései közül azt tartja a legfontosabbnak, hogy ütőképesebbé tette a szakképzést, és a munkaerőpiac igényeihez próbálta igazítani. Hibának tartja, hogy nem kért azonnal még egy államtitkárt, és hogy a specializált oktatásügyi hivatalok megszüntetésekor nem sikerült őket speciális minisztériumi hivatalokká alakítani.

Čaplovič ismét parlamenti képviselő lesz. Felmerült, hogy parlamenti alelnöki posztot kap, de szerinte ez nem aktuális. Olyan javaslat is elhangzott, hogy a kormányban átvegye az emberi jogi hatásköröket, de mindeddig nem fogadta el az ajánlatot. Utódja, Peter Pellegrini nemrég bírálta a tárca felépítését, és átalakításokat helyezett kilátásba. Čaplovič szerint a kritika nem az ő személye ellen irányul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?