Duplájára nőtt a pozsonyi repülőtér forgalma

Pozsony. Gyakran egy órát is várakoznak az utasok a pozsonyi Štefánik repülőtéren, míg átesnek a vámellenőrzésen. Az elmúlt hónapokban a turisták száma lényegesen meghaladta a reptér befogadóképességét. 1996-ban – az új épület átadásakor – senki nem gondolta, hogy ilyen rohamosan nő majd a forgalom.

Pozsony. Gyakran egy órát is várakoznak az utasok a pozsonyi Štefánik repülőtéren, míg átesnek a vámellenőrzésen. Az elmúlt hónapokban a turisták száma lényegesen meghaladta a reptér befogadóképességét. 1996-ban – az új épület átadásakor – senki nem gondolta, hogy ilyen rohamosan nő majd a forgalom.

„A turisták száma az elmúlt évhez képest száz százalékkal nőtt, a legtöbbet valóban a vámellenőrzésnél kell várakozni. Hiába vagyunk uniós tagok, az útleveleket még kötelező ellenőrizni” – tájékoztatta lapunkat Juraj Mitka, a repülőtér üzemeltetési igazgató-helyettese.

Eredetileg óránként 700 turistával számoltak, a nyári hónapokban viszont naponta több mint 6000, sőt gyakran óránként 1100 turistát láttak el. Tíz évvel ezelőtt még csak egy-két gép indult a reptérről. Míg az elmúlt évben 480 ezer utassal kellett foglalkozni, idén csak júniusban és júliusban számuk meghaladta a 300 ezret. Előzetes számítások szerint a 2004-es évet 860 ezer turistával zárják.

„Az elmúlt pénteken másfél óra alatt öt járat érkezett. Az utasok valóban többet vártak a megszokottnál – ezért elégedetlenek voltak. Idén talán második alkalommal került sor hasonló várakozásra. A terrortámadások veszélye miatt is aprólékosabb az ellenőrzés. Sajnos ez a helyzet. Információim szerint viszont jövőre bővítik az összes szolgáltatást” – mondta az Új Szónak Magda Krasulová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„2006-ban befejezik a Pozsony–Bécs autópályát, s valószínűleg ezután még több osztrák turista választja majd a pozsonyi repteret” – véli Mitka. A repülőtér igazgatósága több változást tervez, új épületet azonban csak két év múlva építenek, és ha erre sor kerül, akkor évente akár 2,5-3 millió turistát is fogadhatnak. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?