Dunaszerdahely csak a kezdet

Dunaszerdahely. A pártok szakpolitikusai és a civil szféra képviselői is pozitívan nyilatkoztak a magya–magyar párbeszéd eredményeiről.

Dunaszerdahely. A pártok szakpolitikusai és a civil szféra képviselői is pozitívan nyilatkoztak a magya–magyar párbeszéd eredményeiről. A találkozón elmondásuk szerint meghatározták azokat a fontos pontokat, melyekre épülnie kell a magyar oktatásának Szlovákiában.

Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke elmondta, arra kérték a politikusokat, a legmagasabb szinten hassanak az önkormányzatok képviselőire és a polgármesterekre, hogy azok törekedjenek magyar nyelvű óvodák alapítására és a vegyes nevelési nyelvű óvodák szétválasztására. „Itt az ő kezükben van a feladat, hiszen az önkormányzat jogosult az óvodák létrehozására” – magyarázta. Hozzátette: elégedett az elfogadott zárónyilatkozattal, mert az konkrétumokat tartalmaz, melyeket aztán „aprópénzre lehet váltani”.

Kiss Beáta, az MKP oktatási alelnöke nagy pozitívumnak tartja, hogy a vitán és a nyilatkozatban érintették a nemzetiségi iskolaügy fogalmát, mely jelenleg nem szerepel a közoktatási törvényben. Jelenleg ugyanis a magyar iskolák a törvény szerint „nemzetiségi nyelven tanító iskolák”, és nincs különbség a magyar és a nem magyar iskolák között, sem az oktatás tartalmának, sem finanszírozásának kérdésében – holott a magyar iskoláknak speciális szükségletei vannak például a történelem, a szlovák nyelv, vagy épp az idegen nyelvek oktatása kapcsán. Hasonló kérdés a finanszírozás ügye is. „Ahhoz, hogy pozitív diszkriminációt tudjunk elérni az iskoláink számára, meg kell fogalmazni, kinek kérjük ezt a pénzt” – magyarázta. Elmondása szerint, amennyiben a törvénybe bekerülne a nemzetiségi iskolaügy fogalma, arra már lehetne alapozni.

Ravasz Ábel, a Híd alelnöke is pozitívan nyilatkozott a találkozóról, mely szerinte egy jó közös platformot teremtett. Úgy véli, a zárónyilatkozat rögzíti azokat az alapokat, melyre egy sikeres és fenntartható iskolarendszert lehet építeni. Úgy véli, a szlovákiai magyar oktatásügy legfontosabb igényei közé tartozik a stabil intézményrendszer, az oktatás minőségének garanciája, valamint az oktatásügyi önkormányzatiság. Elmondása szerint a Híd már tett előrelépéseket ezen a területen, programjának egy részét sikeresen átültette a kormányprogramba.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője lapunknak azt mondta, a találkozó meghaladta az elvárásait, jó hangulatú volt, és minden olyan fontos közéleti szereplő részt vett rajta, aki számít. A nyilatkozattal kapcsolatban úgy vélekedik, az a legfontosabb, hogy a későbbiekben meg lehessen valósítani az egyes elemeket. Arra a kérdésünkre, kívülről nézve véleménye szerint mennyire közeledett egymáshoz a két párt, azt mondta, ezt egy találkozóból nem lehet levonni, ám a párbeszéd alapja lehet egy hosszabb távú szakmai egyeztetésnek.

A pártelnökök úgy nyilatkoztak, az egyeztetéssorozatnak lesz folytatása. „Azzal nem érünk el semmit, ha csak összejövünk és megegyezünk valamiben, dolgozni kell, nagyon keményen. Koncepciókat kell kidolgoznunk. Ki kell találnunk, hogyan tovább” – mondta Bugár Béla. Menyhárt József szerint, ha megkezdődött a párbeszéd, annak folytatása kell, hogy legyen. „Pont azért nem zártuk le a dokumentumot, hogy beledolgozzuk a javaslatokat. Az egész akkor lesz élő, ha figyelembe vesszük nem csupán a politikum, hanem a civil szféra véleményét is” – tette hozzá Menyhárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?