Ondrej Dostál
Dostál: A Főügyészség és az Speciális Ügyészi Hivatal jelentéseinek az elutasítása politikai gesztus volt
A Főügyészség (GP) és a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) tevékenységéről szóló jelentések elutasítása a parlamentben politikai gesztus volt, és az intézmények, de még inkább ezek vezetőségének a tevékenységével kapcsolatos vélemény kinyilvánítása. Ezt Ondrej Dostál (SaS) parlamenti képviselő közölte a szavazást követően.
Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke szerint maga a jelentés bemutatása is jól tükrözi, hogy milyen állapotban van a speciális ügyészség. Bírálta Alexander Bírónak, a speciális ügyész helyettesének a fellépését. Denisa Saková volt Belügyminiszter és független parlamenti képviselő megjegyezte: nem érti a koalíció lépését. A jelentések szerinte arról szóltak, hogy mi az, amit sikerült megcsinálni a múlt évben. Szerinte nő a bűnüldöző szervekbe vetett bizalom.
Dostál szerint a koalíció politikai jellegű lépést tett. „Ez a főügyészség és a speciális ügyészség vezetőségével kapcsolatos bizalmatlanság kifejezése volt” – mondta azzal, hogy a jelentésnek a jelenlegi helyzetben nincs értelme. Mint elmondta, akkor lenne ennek értelme, ha a két intézmény vezetősége eljönne a parlamentbe, és a képviselők véleményét is meghallgatná. „Úgy, hogy a főügyész még nincs megválasztva, a speciális ügyész pedig letartóztatásban van, nem is volt nagy értelme erről tárgyalni, és erről tanúskodott az is, hogy alig volt vita” – tette hozzá.
„A jelentés arról szól, hogy mi az, amit sikerült Szlovákiában megcsinálni” – közölte Saková azt is hozzátéve, hogy szerinte a speciális ügyészségen, a főügyészségen, de a rendőrségen is sok mindent sikerült megcsinálni. Több ügy felderítésére mutatott rá. „Azt gondoljuk, hogy a bűnüldöző szervekbe vetett bizalom biztosan nőtt, és ennek elősegítése a mi kormányunknak is a prioritása volt” – állapította meg. Mint elmondta, a Peter Pellegrini körüli független képviselők jóváhagyták a főügyész jelentését, a speciális ügyész jelentése kapcsán pedig elutasították a bizottság határozatát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.