Döntőbírósághoz fordul az Union

Pozsony |

<p>Döntőbíróságon indít eljárást Szlovákia ellen az Union egészségbiztosítót holland tulajdonosa, az Achmea társaság az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének tervével összefüggésben.</p>

Az eljárás megindításáról szóló értesítést szerdán kézbesítették a pénzügyminisztériumnak.

    Az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének tervét tavaly októberben hagyta jóvá Robert Fico kabinetje. Annak alapján Szlovákiában 2014-re megszűnik az 1993-ban bevezetett több biztosítós egészségügy biztosítási rendszer, és azt az egy - állami kézben lévő - egészségbiztosító modellje váltja fel. A rendszer átalakítását felvázoló projekt a transzformációs folyamat három lehetőségét vázolja, ezek egyike a magánbiztosítók állami kisajátításának lehetőségével is számol.     Az eljárás megindítását a holland tulajdonos szerint az esetleges kisajátítás elkerülése tette indokolttá. Az Achmea azzal érvel, hogy a szlovák kormány az egy egészségbiztosítós modell bevezetését célzó terve diszkriminatív a cégre nézve és az annak során esetleg megvalósításra kerülő állami kisajátítás nem szolgálja a közérdeket.     Az eljárás megindításával kapcsolatban egyelőre nem foglalt állást a szlovák pénzügyminisztérium, amely ígérete szerint a több mint ötven oldalas dokumentum áttanulmányozását követően kíván tájékoztatni további lépéseikről. Annyit azonban a tárca szóvivője a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek előzetesen elmondott, hogy nem tartják alkalmazhatónak az ügyben azt az államközi megegyezést, amelyet a holland tulajdonos hivatkozási alapként említ, mivel az nem összeegyeztethető az uniós joggal. Az Achmea a beadványban egy, a volt Csehszlovákia és a Holland Királyság között, a befektetések kölcsönös védelméről szóló, egyezményre hivatkozik.     Az egy egészségbiztosító modell bevezetésének szükségességét Robert Fico kabinetje korábban azzal indokolta, hogy a több biztosítós modell bevezetése óta folyamatosan csökkent az egészségügybe áramló anyagi források kihasználásának hatékonysága.     Szlovákia tavaly decemberben már jogerősen elvesztett egy pert az Union biztosító holland tulajdonosával szemben. A pert az egészségbiztosítók haszontermelését tiltó - az előző Fico kabinet idején, 2007-ben jóváhagyott - törvény ügyében indította az Achmea. A frankfurti nemzetközi döntőbíróság által hozott döntés alapján Szlovákiának 22 millió eurós jóvátételt kellene fizetnie az Union egészségbiztosítónak. A jóvátétel kifizetését megtagadta a szlovák kormány majd január végén az ítélet megszüntetését javasolta a nemzetközi döntőbíróságnak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?