Don Te oda-vissza

Barak Lászlóról s kifejezetten a költészetéről, poétikájáról már írtak mindenfélét. Pedig míg pokolra nem jut mifelénk az ember, ez nem jellemző szokás. Az emberélet útjának felén. Nem divat. Volt már közéleti költő, közéleti költészettel. A közmorál ki- és felfordítója, egy Dante-invokátor, Villon-variátor és mi több: maffiamoralista. Folytathatnánk persze hosszasan a sort a Barak-kód feloldására, feltérképezésére annál is nagyobb biztonsággal és bizonyossággal, mivel nekünk már megvan a királyi vonal, a Retúr a pokolba.

Nekem a szereplíra — még iskolai emlék — jutott eszemben a kötet olvasása közben. Vagyis az a lapos, látens lexikonnyelven megfogalmazott, a lírai én behelyezkedése a konkrét megszólaló szerepkörébe, beszédhelyzetébe, ami akkor, abban az esetben, annak a nézőpontjából(-ról), szituációjáról is beszél, próbál beszélni. Szóval, valami ilyesmi. Efféle fineszt dob számunkra a szerző, üdvös biztonsággal, hisz nagy hozzáértéssel használja ezt a fogást. Felkészülten, nem vaktában forgatja fegyverét, az alvilág provizórikus, skiccelt díszletei közepette.

De talán mégsem igazán ez a helyzet. A könyv valós kulcsa. Vagyis a járatunk száma az infernó felé. A költő retúrjegye más útra szól, vagy ha nem is épp ily radikális az eltérítés, eltérés, más útra is szólhat. Mondjuk, ha például eltérő váltókat talál, használ, hogy aztán a nagyra becsült olvasót kigolyózza, illetve vakvágányra vezesse, terelje. Nyelvében erős, ebben az esetben eltekinthetünk a vázlatosságtól, ami esetlegesen azt a bizonyos alvilágot jelzi, körvonalazza. Sőt helyenként, bizonyos értelemben „választékosabb”, színesebb is. Bűnözők Basic-könyve lehetne talán.

Azonban rögtön az Invokáció című nyitóvers legalább két eshetőséget juttat még játékba. Valamiképp kontaminálva azokat. Minket meg esetleg zavarba hoz, hogy most a hagyományos segélykéréssel, felhívással indul-e ez a szerelvény, vagy pedig a baraki paradigma felől, aki ezt beszólásként érti, invenciózusan kijátszva az oda-vissza jegy szavatosságának lehetőségeit: „ezt kapjátok ki…! / hogy ne mondjam: be!” (9.)

A kezdettől tudatosan csúsztató kétirányúságra rengeteg összetett és ugyanakkor egyszerű szerkezeti elem, forma és komponens utal. Célszerűen ötvözve a ravasz szövegrészeket, dramaturgiai funkciókat a szlenggel és a zsargonnal.

Ezen kettőség dörzsölt kötetbéli/szövegbéli szereplője akár a Starter (starter, a katona), aki a beindítás, „elmenés” figurája, miközben egy számára meglehetősen több szempontból is izgalmas szituációban két golyót kap a fejébe. Kivégzik. A halál beáll. Érkezik.

De a menettérti utazással kapcsolatban feltűnik továbbá: Orfeusz, Dante, Villon vagy akár az epilógusban szereplő Sancho Panza alakja egyaránt.

És akkor még nem is beszéltünk a vendégszövegek kellőképpen potens, izgalmas konstellációkat létrehozó alkalmazásáról. Gondolok itt akár a mottóban, de a kötetben többször feltűnő, érkező Örkény-textusokra, vagy a meglehetős Radnóti-allúziókra, hogy többet ne említsek. Hisz előbb-utóbb mindenki magára ismer, akár másból is, önnönmagára. Rólad szól. Te leszel. Egy utas a sokból. Számolgathatod. Barak megvan. Ipiapacs. Itt ez a jó kis könyv. Lehet utazni. Üdvözlöm, hisz:

A retúr, a pokolban is retÚr!

Mizser Attila