Pozsony Megegyezés született tegnap Csáky Pál EU-integrációért, emberi jogokért és kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint kollégája, Daniel Lipšic igazságügy-miniszter között arról, hogy szakértői csoportot állítanak fel, mely legkésőbb három héten belül benyújtja a kormánynak az
Diszkriminációellenes törvény: 3 hét múlva?
Pozsony Megegyezés született tegnap Csáky Pál EU-integrációért, emberi jogokért és kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint kollégája, Daniel Lipšic igazságügy-miniszter között arról, hogy szakértői csoportot állítanak fel, mely legkésőbb három héten belül benyújtja a kormánynak az antidiszkriminációs törvény javaslatának végső formáját. Ezzel az előző kormányzati ciklus óta húzódó vita végére kerülhet pont. A törvényjavaslatnak két része lesz. Az első az általános megkülönböztetésellenes rendelkezéseket fogja tartalmazni, a második pedig a konkrét jogi normák változását rögzíti majd. „A parlamentnek a törvényt legkésőbb április 15-ig el kell fogadnia, eddig ugyanis Szlovákiának át kell vennie az Európai Unió irányelveit” – mondta Csáky. Noha ő egy antidiszkriminációs törvényt szeretett volna elfogadtatni, a tegnap közte és Lipšic között létrejött egyezséget elfogadhatónak tartja, bár továbbra is úgy gondolja, az ő javaslata egyszerűbb lett volna. Lipšic számára viszont nem volt elfogadható Csáky indítványa, keddi sajtótájékoztatóján egyenesen szakszerűtlennek nevezte, mivel az az EU elvárásain felüli szabályozásokat szeretett volna bevezetni. „Igazságügy-miniszterként nem tudnék egyetérteni egy olyan javaslattal, mely korlátozná a gyülekezési jogot vagy a tulajdonjogot” – mondta Lipšic. Az antidiszkriminációs törvény javaslata szerint a munkáltató nem érdeklődhet az alkalmazott szexuális orientációja felől. Ezt a jelenlegi munkatörvénykönyv is tiltja, de ez az EU számára nem elegendő. Odile Quintin, az Európai Bizottság foglalkoztatás- és szociális ügyi vezérigazgatója múlt évi látogatása során azt mondta, a szlovákiai munkatörvénykönyv nincs teljesen összhangban az EU jogrendjével. (s, KL)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.