Danko üdvözli a parlamenti határozat egyhangú elfogadását

Andrej Danko

Andrej Danko, az SNS elnöke és a parlament alelnöke üdvözli, hogy a parlament egyhangúan fogadta el a Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merényletet elítélő parlamenti határozatot. Azt is elárulta, a saját maga és a pártja nevében is elnézést kér a házbizottság ülésén azért, hogy közvetlenül a merénylet után elragadták az indulatai.  Az SNS javaslatokat terjeszt elő a média és az internetes vitafórumok, online platformok működésével kapcsolatban.

Danko a sajtótájékoztatóján közölte, hogy törvényt készítenek elő az internetes kommentelők regisztrálásával kapcsolatban, például a bűncselekményeket helyeslő hozzászólók azonosítása érdekében. Terveik között szerepel egy ún. nemzeti médiahatóság létrehozása, amely a médiát és az online platformokat fogja ellenőrizni.

„Szigorú törvényt készítünk a média és a személyiségi jogok védelmével kapcsolatban, hogy a jogaikban megsértett személyek pontosan tudják, kihez, melyik szerkesztőséghez kell fordulniuk, és pontosan szabályozzuk a helyreigazításra vonatkozó határidőket” – jelentette be Danko. A szerkesztőségeknek meghatározott idejük lenne arra, hogy állást foglaljanak a megjelent cikk tartalmával kapcsolatban, és téves információ vagy hazugság megjelentetése miatt a kiadókat és működtetőket terhelné a felelősség. Danko leszögezte, nem akarják korlátozni a médiát, de igazolniuk kell az állításaik valódiságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?