Danko mégis tiszteli Čaputovát

Andrej Danko
Pozsony |

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke állítja: tiszteli Zuzana Čaputová államfő funkcióját és hivatalát. Ugyanakkor sajnálja, hogy az elnöki palota nem apolitikus. 

„Tisztelem az államfő funkcióját és hivatalát. Ha azonban nem viselkedik apolitikusan, az problémát jelent. Helyénvaló annak megvizsgálása, hogy ezen intézmény egyes munkatársainak kijelentései a kampányidőszak finisében szerencsések-e, és nem játszanak-e bizonyos politikai szubjektumok kezére, aminek sajnos ma a tanúi lehetünk”

– fejtette ki Danko.

A házelnök hangsúlyozta a parlament függetlenségét, egyben bírálta azokat a médiaüzeneteket, amelyeket az elnöki palota a parlamentnek címzett. Danko a szóvivő állítása szerint minden embert tisztel, legyen az nő vagy férfi, és tisztel minden egyes tisztséget és hivatalt is. „Egyedül csak sportszerű és tisztességes hozzáállást kér – mindenkihez egyformán” – fűzte hozzá Zuzana Škopcová, az SNS szóvivője.

Az SNS elnöke bevallása szerint méltóságteljesen akarta lezárni a ciklus utolsó parlamenti ülését. Rámutatott: Igor Matovič, az OĽaNO elnöke azáltal, hogy audiovizuális segédeszközt alkalmazott az ülésteremben, megsértette a házszabályt.

Danko prioritása a keddi ülésen az volt, hogy újból elfogadják a birtokrendezésről szóló jogszabályt, amelyet Čaputová korábban megvétózott. „E lépés mögött, amelyet szinte azonnal bírálni kezdtek a kartográfusok és más szakemberek is, a választási kampányt érezni” – zárta Škopcová.

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke a keddi ülésen kijelentette: nem tiszteli Zuzana Čaputová államfőt. „Akkor fogom tisztelni az elnöki palotát, ha független, apolitikus lesz, és nem olyan narkósokat fog szolgálni, amilyen ön” – mondta Danko Martin Poliačik független képviselőnek. Igor Matovič, az OĽaNO elnöke ezt követően a házelnök elé állt egy papírlappal, amelyre azt írta: „Ez az ember részeg.”
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?