Danko: Az emberek azt üzenték, hogy maradjunk a kormányban

Andrej Danko

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bizalmat kapott a parlamenti választáson, az európai parlamenti választáson pedig azt üzenték nekünk a választók, hogy maradjunk a kormányban – reagált az SNS vezetősége a szombati (június 8.) európai parlamenti választás eredményére. Andrej Danko, a párt elnöke azt mondta, a jövőben a jelöltlista összeállításakor tanulnak a mostani eredményükből. Köszönetet mondott a választóknak a szavazatokért.

„Úgy gondoljuk, az emberek azt üzenték nekünk, hogy maradjunk ebben a kormányban” – mondta Danko, és hozzátette, tiszteletben tartja a választók döntését. A nemzeti-hazafias kérdések előmozdítását az Európai Parlamentben például a Republika és a Smer egy része vállalta – mondta, és figyelmeztetett, hogy az egyéni fellépés az EP-ben nem hoz eredményt, ezért hiszi, hogy a nemzeti erők képviselői frakciókba tömörülve integrálódnak az EP-ben, és megmutatják, hogy a nemzeti hangot meg kell hallani.

Danko közölte, az SNS kész folytatni a munkát a törvényhozásban, és a belpolitikában előmozdítani azokat a dolgokat, amelyeket a nemzeti-hazafias tömörüléstől elvárnak.

A európai parlamenti választás győztese a Progresszív Szlovákia lett a szavazatok 27,81 százalékával. A második a Smer (24,76 százalék), őket követi a Republika (12,53 százalék), a Hlas (7,18 százalék) és a KDH (7,14 százalék). Az SNS a szavazatok 1,90 százalékát szerezte meg, ami nem elég a mandátumszerzéshez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?