D3: 12 évig autó nélkül

Pozsony |

<p>A D3-as autópálya két, egymást követő szakaszát adták át a hétvégén a forgalomnak. Az új autópályán található Közép-Európa legmagasabb közúti hídja, s Európa tán egyetlen olyan sztrádaszakasza, amelyre befejezése után 12 évig nem engedték fel a sofőröket.</p>

Az újonnan megnyitott sztrádaszakasz hossza eléri a 15 kilométert. Svrčinovec községnél kezdődik, s Skalité községen át egészen a lengyel határátkelőig vezet. Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter szerint az új útszakasz jelentősen segít a környék lakóinak, új beruházókat csalogathat az ország északi régióiba.

Az új sztráda érdekessége, hogy a D3 Skalité–államhatár szakaszát már 2005-ben befejezték, 12 évig viszont üresen állt, mivel nem volt rákapcsolva az úthálózatra. Meg kellett várni, míg megépül a hétvégén átadott Svrčinovec–Skalité szakasz.

A gépjárművezetők a hétvégén átadott útnak köszönhetően kilenc percet megtakarítanak, az eddig használt elsőrendű út a sztrádánál 2,17 kilométerrel hosszabb volt.

Tekintettel a dombos és aránylag sűrűn lakott régióra az autópálya megépítése rendkívül igényes volt. A sztrádaszakaszon két alagút (a Poľana 898, a Svrčinovec 420 méteres) és 29 híd található. A Valy elnevezésű híd 84 méteres magasságával nemcsak Szlovákia, hanem Közép-Európa legmagasabb közúti hídjának számít. Építésére 12 000 köbméter betont használtak el, a híd 604,8 méter hosszú. A közlekedési tárca tájékoztatása szerint építésekor egy olyan speciális liftet használtak, amely 2,5 perc alatt feljuttatta a munkásokat a hídra. Ráadásul, a speciális széltőrök nem zavarják a kilátást, így a hídon áthaladók Szlovákián kívül Csehország és Lengyelország határmenti vidékét is látni fogják.

A projektet teljes egészében uniós forrásokból finanszírozták, az első részét a közlekedési, a másodikat az integrált infrastrukturális projektekre elkülönített támogatási alapból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?