Čurilla: Ficónak baj lehet a hallásával, ha nem azt hallja a felvételeken, amit egész Szlovákia

Robert Fico

Ján Čurilla, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója először szólalt meg azokkal a hangfelvételekkel kapcsolatban, amit Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke alaposan megvágva játszott le sajtótájékoztatóin.

Čurilla kedden a Specializált Büntetőbíróságon tett tanúvallomást Ján Kaľavský exrendőr ügyében. A NAKA nyomozója azt mondta, jó kapcsolatot ápolt Kaľavskýval, és soha nem gondolta volna, hogy a belügyi tárca belső ellenőrzési osztály előtt ellene és kollégái ellen vall majd.

„Fico úrnak talán valami gond van a hallásával. Ha egész Szlovákia hallja, neki is kellene” – jelentette ki Čurilla a Denník N-nek adott interjújában. Hozzátette, a személyét érő fenyegetések és rágalmazások ellenére sem gondolkodik azon, hogy felhagy nyomozói munkájával.

A rendőrháború azt követően tört ki, hogy Čurilla több olyan ügyön is dolgozni kezdett, amelyben a Smer jelöltjei is érintettek. 

A NAKA négy nyomozóját 2021 szeptemberében fogták el, a Pozsonyi Kerületi Bíróság azonban október elsején szabadlábra helyezte őket (Ján Čurillát, Pavol Ďurkát, Milan Sabotát és Štefan Mašint, valamint a belügy belső ellenőrzésének ideiglenes vezetőjét, Peter Scholtzot). A bíróság kimondta, a nyomozók nem szegtek szabályt, a feltételezéseik megalapozottak voltak, és nincs ellenük szóló bizonyíték.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?