Cukrászdai beszélgetés a szlovákiai magyarokról

Érsekújvár |

<p>Kettős könyvbemutatót tartottak szerdán az IrodalmiKorzó utolsó, nyár előtti rendezvényén a főtéri Szamba cukrászdában. Lampl Zsuzsanna szociológussal, egyetemi oktatóval, kutatóval H. Nagy Péter irodalomtörténész beszélgetett.</p>

A Szlovákiai magyarok szociológiájának első kötete közérthető, szerzője elfogulatlanul, a továbbgondolás céljával adta közre a kutatási eredményeket. Az érsekújvári beszélgetés során Lampl Zsuzsanna utalt arra, milyen hatással volt rá Rogers Brubaker amerikai szociológus egyik fontos megállapítása, mely szerint három szereplője van a küzdőtérnek: a nemzeti kisebbség, a nemzetiesítő állam és az anyaország. „Képletesen kell érteni, de emiatt állandó huzatban élünk” – magyarázta Lampl Zsuzsanna. A szerző és a közönség élénk párbeszédet folytatott arról, mi mindenről lehet szociológiai felmérést végezni, például meg lehetne-e „mérni” a boldogságot. Szó volt a kérdezőbiztosok tapasztalatairól. „Volt alkalmam kipróbálni a kérdezőbiztosi munkát is. Egyszer egy idősebb férfi ünneplőben, terített asztallal, családi körben fogadott. A kérdezettek olykor nehezen nyílnak meg, később azonban örömmel tölti őket el, hogy valakit érdekelhet a véleményük” – nyugtázta a szociológus. Az iskolaválasztással kapcsolatban az évek folyamán változott a gyerekeiket szlovák iskolába írató magyar szülők válasza arra a kérdésre, miért választották a szlovák iskolát. Már nem a gyerek jobb érvényesülésével érvelnek. Döntésüket elsősorban azzal indokolják, hogy Szlovákiában élnek. H. Nagy Péter arról faggatta Lampl Zsuzsannát, a Randevú és más írások szerzőjét, mit tart fontosnak a napilapban népszerűvé vált publicisztikai írásaiban. „Igyekeztem elkerülni, hogy én legyek előtérben. A publicisztikai írásokban mindig ott a szerző, ahogy a festőnél is az egyéni látásmód és a stílus” – válaszolta Lampl Zsuzsanna. Kecskés Ildikótól, az IrodalmiKorzó háziasszonyától, az Anton Bernolák Könyvtár munkatársától megtudtuk, a legközelebbi találkozót szeptember 25-én tartják a Szamba cukrászdában, Bolemant Éva és Póda Erzsébet életvezetési tanácsadót látják vendégül.Az Új Szó a KultúrKorzó állandó médiapartnere. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?