Jókai-emlékév: Jókai Mór és a bubónarratíva – H. Nagy Péter gondolatai

1831 a kolera éve volt. A járvány az indiai szubkontinensen tört ki, majd az Orosz Birodalmon keresztül jutott át Európába, később Észak-Amerikába. A rossz egészségügyi körülmények és a szennyvízelvezetés hiányosságai egyaránt hozzájárultak a gyors terjedéshez. (A testi funkciók tabuként való kezelésének időszakában az elsődleges tünet soha nem tapasztalt szégyenérzettel és undorral társult, azonnali stigmatizációt vonva maga után.) Ugyanakkor döntő fontosságú volt az időjárási tényező.

A Tambora kitörése 1815-ben az egész Földre kiterjedő 3-4 fokos lehűlést okozott. Ez vezetett a „nyár nélküli év”-hez, amely alatt az emberek különös égi jelenségekre lettek figyelmesek. A következmények igen szerteágazóak voltak, és lényegében egyik sem magyarázható meg a klímatörténeti nézőpont nélkül, a vulkanikus lehűlés globális katasztrófa volt, mindenhol éreztette a hatását, befolyásolta még a politikai viszonyokat is. A Tambora-fagy pedig egy specifikus járvány, a kolera pandémiává válásához vezetett.

Kazinczytól Jókaiig 

A korabeli Magyarországon több jelentős alkotó dokumentálta a kolerával kapcsolatos eseményeket. Például Kazinczy Ferenc levelezésében számos passzus foglalkozik azzal a kórral, amelynek az író is áldozatául esett. Mások, például Kölcsey Ferenc is, sűrűn kommentálták az 1831-es eseményeket, de a járvány újabb hullámai sem engedték feledésbe merülni a közelmúlt történéseit, ami kedvezhetett a kolera irodalmi témává válásának. Az 1831-es kolerafelkelés a háttere Jókai Mór Szomorú napok című, 1848-ban keletkezett (majd 1856-ban megjelent) regényének. Az író sötét tónusú, gótikus elemeket tartalmazó szinkretista regénye mindenekelőtt a bűn feltárását tematizálja, így csak érintőlegesen foglalkozik magával a kolerával. Nem a betegségre, hanem a járványhelyzetből adódó társadalmi mozgásokra, defektekre és sorsvonalakra koncentrál, melyeknek viszont részben – mint a felkelés esetében – a ragály képezi a gyújtópontját.

A műben a horrorisztikus alakzatok, például mindjárt az elején halálmadár felidézése, fenyegető hangulatot kölcsönöznek a cselekmény egyes epizódjainak, és visszhangot vernek a történet különböző rétegeiben. A Szomorú napok érdekessége, hogy nem színtiszta gótikus regény és nem is színtiszta járványfikció, hanem egy olyan kísérlet, amelyben ezek az elemek, a narratívát sporadikusan áttörő motívumok úgynevezett bubónarratívát hoznak létre. 

(Olyan történetet, amelyből kiütésekhez hasonlóan türemkednek ki bizonyos részletek.) Ez hangnembeli sokszínűséggel és stílusváltásokkal jár, ami feltétlenül hozzájárul a Jókai-próza összetett hatásához.

Modern inspirációk

Jelzésértékű, hogy a közelmúltban megjelent egyik könyv, a Jókai-regényből kölcsönzi a mottóját: „Néha a természet, ez Isten irtó keze egész népeknek ad fenyítő tanítást.” Ezzel az idézettel kezdődik Fábián Janka Cholera-napló című – a Covid-19 idején megjelent – kisregénye, amely egy tizenhét éves hölgy, Gruber Georgina 1831-es naplóbejegyzéseit tartalmazza. A mottó és az évszám mellett egy másik mozzanat is felidézheti a Jókai-művet, méghozzá a Cholera-napló azon részlete, amelyet a járvány előjeleivel szembesülő naplóíró jegyez fel:

„A szerencsétlenséget felhőszakadások, villámlások kísérték, és ekkor a föld alól kiszabadult mérges gőzök, gázok elterjedtek az egész világon. A járvány kitörése előtt egyes feljegyzések szerint nálunk is furcsa színű és zavaros volt a Tisza vize, valamint Debrecen határában a juhászok félelmesen sötét, fenyegető fellegeket láttak, majd fojtó büdösséget éreztek.”  (96–97. old.)

Az előjelek lajstromozása valóban rendkívül emlékezetes Jókai regényében. A bibliai csapásoktól (véres eső, égő kard stb.) a természet radikális átalakulásáig (csillaghullás, az állatok viselkedésének megváltozása stb.) terjed a skála a Szomorú napokban. Az előjelek olvasása ebben a kontextusban azért is döntő tényezőnek bizonyul, mert kijátszható a lázadást kirobbantó effektus mellett (az tudja, hogy a halál közeleg, aki ölni akar – forgatják ki a prédikációk értelmét a lázadók).

A kolera, további hullámait tekintve (a 19. és a 20. században – 1817-től kezdődően – hét nagy kolerajárványt tartunk számon) pusztítóbb és erőteljesebb kiterjedésű volt az ismertebb fertőzéseknél. A polgári idill szereplőit 1830 körül tehát egy olyan ragály támadta meg, amely új fejezetet nyitott a világjárványok történetében. Ahogy Jókai írta: „A pusztulás angyala szárnyra kelt...” (9. old.) Ennek a pusztításnak többféle vetületét dolgozza fel az irodalom, amire a Szomorú napok is remek példa. Így Jókai műve is hozzájárul ahhoz, hogy a kolerajárvány értelmezés- és hatástörténetén keresztül nézhessünk szembe napjaink legfontosabb (kulturális) epidemiológiai dilemmáival.

H. Nagy Péter - irodalomtörténész, szerkesztő, egyetemi oktató

(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)