Csütörtök hét órától kampánycsend

Pozsony |

<p>Csak vasárnaptól kampányolhat újra az utolsó két "állva maradt" köztársaságielnök-jelölt, március 19-én, 7 órától kezdődik a kampánycsend. A különböző propagációs tevékenységek, melyek a kampány során engedélyezettek, az utolsó 48 órában, és a választás napján tiltottak.</p>

"Tilos a jelölteknek és képviselőiknek az egyes jelöltek előnyeiről és hátrányairól beszélni. A sajtó nem közölhet olyan információkat, amelyek előnyős vagy hátrányos helyzetbe hoznák az egyes jelölteket. A tömegtájékoztatási eszközökben az utolsó 48 órában tilos információt közölni a jelöltekről" - mondta Lívia Škultétyová, az Országos Választási Bizottság jegyzője. A kampánycsend urnazárásig tart. Azonban 22.01 perckor nem kezdhetik meg a kampányt a jelöltek. "A második forduló előtti választási hadjárat hivatalosan az első forduló hivatalos eredményeinek kihirdetése után kezdődik, már ha lesz második forduló"  - tette hozzá a jegyző.
A két kampány közötti időszakban tilos a politikai hirdetések közzététele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?