Csökken az élelmiszer áfája

Pozsony |

<p>Jövő januártól az eddigi 20-ról 10%-ra csökken a kenyér, a tej, a vaj és több húsfajta ára &ndash; ezzel számol az áfatörvény módosítása, amit végül a parlament elfogadott.</p>

A zöldségek és a gyümölcsök azonban nem kerültek fel a listára. A módosítás pozitív hatását az ellenzéki képvi-selők és a gazdasági elemzők is megkérdőjelezik. A jogszabályt az ellenzék korábban hevesen bírálta, a csökkentett áfájú élelmiszerek listáját ugyanis csak az utolsó pillanatban, egy kormánypárti képviselői módosító indítvány formájában építették be a törvénybe. Az ellenzéki képviselők így gyakorlatilag az utolsó pillanatig nem tudták, miről is szavaznak majd. A smeres Ladislav Kamenický javaslatára ennek ellenére a KDH és az OĽaNO képviselői is rábólintottak, ellene csak Mikuláš Dzurinda és Ivan Mikloš szavazott. Ha a módosítást a köztársasági elnök is aláírja, januártól 10 százalékos áfával terhelik majd a kenyeret, a tejet és a vajat is. A húsfélék közül a friss és hűtött sertés-, marha-, baromfi-, juh-, kecske- és nyúlhús jutott fel a listára. Csökken az áfája az élő halaknak, a friss és fagyasztott édesvízi halnak és a halrudacskáknak is. Az ellenzéki képviselők elsősorban azt kifogásolták, hogy a kormány nem tartotta be korábbi ígéretét, amely szerint az alapvető élelmiszerek áfáját csökkenti. Több olyan élelmiszert is kihagytak ugyanis, amely szinte naponta szerepel a lakosság étlapján. „Sajnálom, hogy nincs rajta a listán a szlovák konyha számára nélkülözhetetlen burgonya, hagyma és káposzta” – nyilatkozta Igor Hraško, az OĽaNO képviselője. A KDH képviselői az összes zöldség- és gyümölcsfélét felvették volna a listára, Ivan Švejna, a Híd képviselője pedig ennél is tovább ment. „Ha már az áfacsökkentés mellett döntöttek, ezt az összes élelmiszerre érvényesíteni kellett volna” – vallja Švejna. Peter Kažimír pénzügyminiszter azt állítja, hogy a földművelésügyi tárca és a pénzügyminisztérium szakembereiből álló bizottság a lista kidolgozásánál teljes mértékben figyelembe vette a lakosság igényeit. Ennek azonban ellentmondanak a legutóbbi felmérések. A Dohliadač.sk elemzése szerint a lakosság jobban örülne, ha a zöldség- és gyümölcsfélék áfáját csökkentenék. A megkérdezettek 60–61 százaléka nyilatkozott így. Csaknem minden második ember azonban szívesen látná a sajt és a tojás áfacsökkentését is. Ezek közül egyik sincs rajta a listán, az ezen szereplő sertéshúsról ezzel szemben a megkérdezettek alig harmada gondolta azt, hogy csökkenteni kellene az áfáját. A kormány már azt is kiszámította, hogy az áfakiesés mennyibe kerül majd az államnak. Az előzetes számítások szerint jövőre emiatt 76,9 millió euróval csökkennek az adóbevételek. A pénzügyminisztérium ugyanakkor elismeri, hogy a lakosság számára nem jelent majd nagy megtakarítást az áfacsökkentés. Folytatás a 3. oldalon. (vlv)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?