Csináljunk történelmet, historizáljunk államilag

Ez tényleg népiesre sikeredett…ČTK-felvételMiért úgynevezett? Mert történetírás csak egyfajta van: a tényekre, dokumentumokra támaszkodó; a többi tudománytalan spekuláció, esetleg a nemzeti tudatban rögzült mítoszok valóságként történő beállítása.

A lavinát Robert Fico miniszterelnök indította el 2008. január 2-i turócszentmártoni beszédével, melyben amellett, hogy köszöntötte a város és az ország polgárait, eseményekben gazdag évet is ígért nekik.

„A 2008. év fontos lesz számunkra – mondta –, s nem csak azért, hogy megünnepelhetjük egy régi nemzet, az ószlovákok fiatal önálló államának, a Szlovák Köztársaság létrejöttének a 15. évfordulóját. Megemlékezünk az első Szlovák Nemzeti Tanács megalakulásának 160., a turócszentmártoni memorandum 145., illetve a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának 90. évfordulójáról is, melyet a szlovákok, hogy gátat vessenek végre az elmagyarosításnak, éppen itt, Turócszentmártonban fogadtak el.” A nemzeti büszkeségre, illetve a szlovák történelem nagyjaira hivatkozva fűzte hozzá:

„Minthogy teljes szabadságban élünk, szabadon beszélhetünk a Szlovák Köztársaság állami eszmeiségéről, s fiatal államunk víziójáról. Kormányunk határozottan fogja támogatni a nemzeti kultúrát, a szlovák alkotókat, különösen a filmgyártás területén. Kérdem én – miért nincs a mai napig megfilmesítve Svätopluk király, Pribina fejedelem, Rastislav vagy Cirill és Metód története? Hiszen olyan történetek ezek, melyek erősítik államalkotó hagyományainkat – meddig akarunk hát várni? Noha beléptünk Schengenbe és megszüntettük a határokat, legértékesebb európai vízumunk továbbra is a szlovák kultúra a marad. Támogatni fogjuk az ésszerű állami historizálást, az egyedi nemzeti hagyományok iránti büszkeséget. Tudjuk, hogy amik most vagyunk, megegyezik azzal, amik voltunk. Ezért tettre óhajtjuk váltani Štúr vízióját, mely szerint, idézem: »a történelem a szellem szolgálatába állt«. Hiszen a politikának is szüksége van az önreflexióra.”

A fordítás hiteles – a megannyi fogalom- és képzavarral egyetemben. Hogy mi rejlik az „állami eszmeiség”, „állami vízió”, vagy „politikai önreflexió” kifejezések mögött, csakis a szónok tudhatja – vagy ő sem, de jól hangzik…

Mi kerül a történelemkönyvekbe?

Egy-egy nemzet történelmét számos szemszögből lehet vizsgálni – s minél régebbi korokba nyúlunk vissza, annál nagyobb tér nyílik a ködösítésre. Így van ez a magyar őstörténettel is – míg a hivatalos (bár egyre gyengébb lábakon álló) változat még mindig a finnugor rokonság mellett tesz hitet, fokozatosan teret nyer a sumér, szkíta, hun, avar, türk s egyéb eredetre való hivatkozás. A laikus számára vérmérséklet, esetleg politikai beállítottság kérdése, melyiket fogadja el, ám a történésznek függetlennek kellene maradnia.

A kormányfő turócszentmártoni beszédéről persze a „szak?mának” megvolt a véleménye, s azt nem is rejtette véka alá: ószlovák, esetleg ószláv királyság nem létezhetett, hiszen a kérdéses időpontban – a IX. században – kizárólag a pápa által adományozott korona birtokában lehetett király bárki is, s ilyen személyről a Morva folyón innen s túl nem tudnak. Ugyanakkor szlovák történészek, nyelvészek és régészek egy csoportja – egész pontosan harminckét fő – állásfoglalásban igyekezett tudtára adni a művelt világnak, hogy a kormányfő kijelentései megállják a helyüket, történeti tényekkel is alátámaszthatók. Természetesen a Matica slovenská körül csoportosuló szakemberekről van szó, akik közül viszont ma nem egy olyan pozícióban van, amelyből befolyásolni tudja a hivatalos történetírást, esetleg tankönyvkiadást – így megvan az esély arra, hogy a soron következő generáció (is) elferdített ismeretek birtokába jusson.

A történészek állásfoglalásának súlyát persze csökkenti az a tény, hogy egy részük nem személyesen írta alá, s nem ismerték a tartalmát sem. Ebben a szellemben nyilatkozott például Alexander Ruttkay, a Szlovák Tudományos Akadémia Archeológiai Intézetének vezetője, aki elmondta, hogy „…nem tartoztam a kezdeményezők közé, csupán később csatlakoztam, amikor az állásfoglalás már készen volt. Nem vettem részt az összeállításában sem.” S bár a „kiáltvány” történetileg alátámaszthatatlan események, személyek mellett áll ki, nem tartja félrevezetőnek vagy károsnak a szöveget. Szlovenekről, ószlávokról vagy ószlovákokról beszélni szerinte ugyanaz, mintha a mai szlovákságról esne szó, a különbség árnyalatnyi. Szerencsére akadnak, akik még „érzékelik” ezt – például Dušan Kováč történész, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az ószlovák kifejezés használata tudománytalan. Ezért Marek Maďarič kulturális tárcavezető támadásának volt kitéve, aki azt rótta fel neki, hogy a XX. század történelmével foglalkozó történész ne foglaljon állást a középkort érintő kérdésekben. Hogy az állásfoglalást aláírók döntő többségének szintén nem ez a kor a szakterülete, nem annyira fontos. Fő a lojalitás.

Jánošík, a nagy példakép

A szlovák kormányfő felkészültségét jellemzi, hogy a megünneplendő évfordulók kapcsán kijelentette: 1688. január 26.-án született Juraj Jánošík, a kormány „nagy példaképe”, s születésének 320. évfordulóját szintén meg fogják ülni. Itt csupán két dologban lőtt mellé: az egyik, hogy a XVII. században nem adtak ki születési anyakönyvi kivonatokat, így szülőfalujában, Terchován sem tudja senki megmondani, mikor született; az említett dátum a keresztelésének az időpontja. A másik „melléfogás”, hogy a fellelhető, a legtöbb szlovák történész által is elfogadott korabeli dokumentum szerint Jánošík köztörvényes bűnöző volt, akinek „píárja” életében, sőt az azt követő évtizedekben is elég siralmas volt, s csupán a romantika idején lépett elő nemzeti hőssé, példaképpé.

Persze megeshet, hogy Robert Fico nagyon is tudatában van ennek – politikájának néhány mozzanata így teljesen más megvilágításban tűnik fel.