Csicsai: Sajnos nem zárható ki, hogy az összes tőketerebesi járásban található háztáji malacot likvidálni kell

Tőketerebes |

Újabb két afrikai sertéspestissel fertőzött malacot találtak a Tőketerebesi járásban. Eközben Kína 
a kórokozó terjedése miatt leállította a szlovákiai sertésáruk importálását.

Az utóbbi két hétben már 4 településen találtak sertéspestissel fertőzött malacokat a Tőketerebesi járásban. Először Örösön bukkant fel a vírus, majd pár nappal később Nagykövesden betegedett meg egy malac. Az újabb két esetet Szomotor és Rad községben regisztrálták, mindkettő közel fekszik a korábbi gócponthoz. A mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy a pestis terjedésének megakadályozása érdekében egy újabb 3 kilométer hatósugarú karantént kell kialakítani, melyben minden egyes sertést le kell ölni. A minisztérium már az előző két esetben is hasonlóan járt el, a mostani karantén 12 községet foglal magába. További óvintézkedésként egy 10 kilométeres kört is létrehoznak, melyben szúrópróbaszerű vizsgálatokat végeznek majd a malacokon, hogy a fertőzés nem terjedt-e tovább. A fertőzött állatokból vett mintákat egy zólyomi laboratóriumban vizsgálják majd ki.

A tárca hozzátette: a fertőzés forrása továbbra sem ismert. Csicsai Gábor (Híd), a mezőgazdasági minisztérium államtitkára korábban azt mondta, hogy a fertőzés feltehetően Magyarországról kerülhetett át az országba, mégpedig úgy, hogy egy gazda hozta át. A vírus az emberről is átkerülhet a malacra, vagy akár külföldről hozott élelmiszerről is. Kína emiatt le is állította a szlovák sertésáruk importálását.

Csicsai lapunknak elmondta: ha a vírus tovább terjed, újabb intézkedésekre lesz szükség.

„Ha nem marad más választásunk, sajnos az összes járásbeli háztáji tenyésztő malacát likvidálnunk kell. A gazdákat természetesen kárpótolni szeretnénk, még azokat is, akiknek nem voltak bejelentve a malacai, hiszen úgy állunk hozzá, hogy ők nem illegálisan tenyésztették a jószágokat, hanem mindössze elmulasztották a bejelentési kötelezettségüket. Erről viszont először Matečná miniszter asszonyt kell meggyőznünk”

– mondta Csicsai. (nar, TASR)

 

Érdekes

A karanténba tartozó községek:

Örös (Strážne), Nagykövesd (Veľký Kamenec), Kiskövesd (Malý Kamenec), Szomotor (Somotor), Nagygéres (Veľký Horeš), Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom), Bodrogszentmária (Svätá Mária), Rad (Rad), Kisgéres (Malý Horeš), Szinyér (Svinice), Szentes (Svätuše), Véke (Vojka)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?