Kassa. A kerületi nyomozóhivatal befejezte a vizsgálatot a kassai járási adóhivatal volt igazgatónőjének ügyében, és javasolja Cs. Erzsébet vád alá helyezését.
Csalt az adóhivatalnok
Kassa. A kerületi nyomozóhivatal befejezte a vizsgálatot a kassai járási adóhivatal volt igazgatónőjének ügyében, és javasolja Cs. Erzsébet vád alá helyezését. Megalapozottnak találták a gyanút, hogy a hivatal két évvel ezelőtt az igazgatónő utasítására adott igazolást a Paul Gallus részvénytársaságnak arról, hogy a cég rendszeresen adózik, és nincs hátralékuk, miközben már akkor mintegy 1,5 milliós adóhátralékuk volt, és ez az összeg azóta növekedett. A hivatal igazolásának köszönhetően kapott a társaság kétmilliós hitelt a Poľnobankától, majd nem sokkal ezután csődöt jelentett. A „turpisságra” egy rutinellenőrzés során derült fény. A központi adóigazgatóság ellenőrei váratlanul Kassára érkeztek, és szúrópróbaszerűen választottak ki néhány jogi személyt, melyeknél azt vizsgálták, helyesen állapította-e meg az illetékes hivatal az adók nagyságát. Igor Dolník, a belső ellenőrzésekkel foglalkozó részleg vezetője elmondta, hogy a IV. számú kassai járási adóhivatalban több előírás megsértésére lettek figyelmesek, és a szálak az igazgatónőhöz vezettek. A hölgy egyébként a gyanú árnyékának ellenére továbbra is a hivatalban maradt. A Besztercebányán székelő országos központ illetékese az adókezelési törvényre hivatkozva nem árult el további részleteket, ám azt elismerte, hogy az adófizető polgároknak joguk lenne a bővebb tájékoztatásra. Cs. Erzsébet jelenleg a központi adóigazgatóság kassai kirendeltségén dolgozik, és az említett törvényre hivatkozva nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A jelenleg is csődeljárás alatt álló Paul Gallus cég ügyvivőjét egy ideje lehetetlen telefonon utolérni, a cégjegyzékben szereplő állandó lakhelyéről pedig időközben elköltözött. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.