Csáky Slota "füstfüggönyéről"

Pozsony |

<p>Vladimír Mečiar beismerte, hogy Slota nemcsak a kormánybotrányokért, de részben a magyar-szlovák kapcsolatok romlásáért is felelős.</p>

Mint mondta,  a kormány diplomáciai erőfeszítései után „jön az egyik koalíciós partner, és bejelenti, hogy szlovák-magyar háború készül. S máris oda a diplomáciai offenzívánk” – fejtette ki a HZDS elnöke a Markíza Televízió vasárnapi vitaműsorában. 
A HZDS és az SNS megromlott viszonyának kapcsán továbbá kifejtette, az SNS sorozatos botrányai vezettek ehhez, de a HZDS „összeszorított fogakkal” is kibírja mellettük a választási időszak végéig, Ján Slotát pedig úgy veszi, mint „az idősebb testvért”, akit számára „más adott”, tehát ez ellen nem tud mit tenni.

Csáky Pál MKP-elnök, mint mondta, pragmatikusan tekint az SNS és Ján Slota ténykedésére a kormánykoalícióban. Hangsúlyozta, hiba volt 2006-ban bevenni a pártot a kormányba, mert ezzel romlott a politikai kultúra. Csáky a szlovák politikai élet kalandorának nevezte Ján Slotát. „Füstfüggönyként használja a primitív magyarellenességet, miközben csak a saját érdekeit tartja szem előtt” – szögezte le az MKP elnöke.
A vitáról további részleteket tudhat meg hétfői nyomtatott kiadásunkból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?