Csáky Pál Brüsszelbe tart

Pozsony |

<p>&nbsp;</p><div>Komolyan fontolgatja az európai parlamenti választásokon való indulást Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja, a Magyar Koalíció Pártja volt elnöke.</div>

 

„Ha Csáky úr érdeklődést mutat az európai parlamenti képviselőség iránt, a párt támogatását biztosan megkapja” – mondta Berényi József, az MKP elnöke. A pártvezető szerint az MKP számára az európai parlamenti képviselői hely nagyobb jelentőséggel bírna, mint más pártok számára, a jelenleg parlamenten kívüli párt így be tudna kapcsolódni az Európai Unió kisebbségi kódexének kidolgozásába. „Ezért küldenénk oda tapasztalt politikust, akinek megvannak a kapcsolatai” – mondta Berényi. „Az európai parlamenti képviselői hely erősebb pozíciót jelentene a párt számára, ezért komolyan fontolgatom az indulást. De a végleges döntés szeptember körül fog megszületni” – mondta Csáky Pál. Az európai parlamenti választások 2014-ben lesznek. A 27 tagország 736 képviselőt választ, ebből 13 hely jut Szlovákiának. Az MKP-nak jelenleg két EP-képviselője van, Bauer Edit és Mészáros Alajos.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?