Csáky: a szlovákiai magyarok ünnepeljenek magyarul március 15-én!

Budapest |

<p>Kellően jó választási eredmény esetén a Robert Fico vezette szociáldemokrata párttal is alkudozna a kormánykoalíciós részvételről a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja – jelentette ki a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában Csáky Pál, a párt elnöke.</p>

A szlovákiai magyaroknak azt tanácsolja: ahogy eddig, idén is csak magyarul emlékezzenek március 15-én.

A március 15-i megemlékezések polgári összejövetelnek számítanak, ezt sem a már hatályos nyelvtörvény, sem a még hatályba nem lépett „himnusztörvény” nem szabályozza – emlékeztetett a Duna Televíziónak nyilatkozó Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Éppen ezért azt tanácsolja a szlovákiai magyaroknak: méltóságteljesen, csak magyarul és – ha akarják – a magyar himnusz eléneklésével ünnepeljenek. A szlovák himnusz eléneklését például semmilyen jogszabály nem írja elő számukra.
A június tizenkettedikére kiírt parlamenti választásoktól az MKP azt várja, hogy a jelenlegi, „primitív, nacionálpopulista politika” ne folytatódjék Szlovákiában – mondta Csáky. Hozzátette: ha a teljes fordulat nem lehetséges – mert az ellenzéki jobbközép erők nem kapnak elég voksot – , akkor legalább a korrekcióra, azaz a mostani koalíciós partnerei lecserélésére rá kell bírni Robert Ficot, a jelenleg is kormányzó és a nyerésre leginkább esélyes Smer párt elnökét.

„Ha a Magyar Koalíció Pártja jó eredményt ér el a választásokon és erőteljesen ott leszünk a szlovák parlamentben, akkor alkupozícióba kerülhetünk Robert Ficoval, és akkor alkudozni is lehet vele” – jelentette ki Csáky a Duna Televízióban. Szerinte egyébként a kormányzásban való magyar részvétel a magyarellenes kirohanások ellen is garanciát jelent. Csáky Pál egyébként kilenc százalékos választási eredménnyel lenne elégedett, azaz, ha a voksok ekkora arányát szereznék meg júniusban. A pártot jelenleg hat-hét százalékon mérik a közvélemény-kutatók. A különbség ledolgozásában a pártelnök szerint az lesz a legfőbb kérdés, hogy tudják-e az átlagosnál kissé jobban mozgósítani a magyar nemzetiségű választókat. (Pintér Attila/Duna Televízió)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?