Csáky: a politika nem arról szól, hogy szeretjük vagy nem szeretjük egymást

Pozsony |

<p>A keddi heves levelezés ellenére a Magyar Koalíció pártja továbbra is nyitott a Híddal való együttműködésre, és „Közösen a magyar közösség érdekeiért, közösen Dél-Szlovákia érdekeiért” címmel közös programot ajánl.</p>

Csáky Pál, az MKP elnökségi tagja a SITA hírügynökségnek elmondta: „Várjuk a válaszukat, hogy készek-e egy ilyen együttműködésre. Két fontos prioritást jelöltünk meg, ezek pedig a magyar közösség érdekei, és Dél-Szlovákia érdekei” – mondta.

Csáky szerint minden, amit korábban politikai riválisaikról mondtak, az ma is helytálló. „Az, hogy a választók különböző impulzusok alapján úgy választottak, ahogy, az az ő joguk. Ez nem jelenti azt, hogy az az út, melyet a Híd vázolt, igaz lenne. Mi szeretnénk az együttműködést, de csak bizonyos feltételek mellett: az együttműködés erkölcsi alapjainak tiszteletben tartása, a pontosan lefektetett prioritások, úgy mint az emberi és kisebbségi jogok, dél-szlovákiai emberek szociális és gazdasági érdekeinek szem előtt tartása. Egy ilyen platformon elképzelhetőnek tartjuk az együttműködést” – mondta.

Az MKP Csáky szerint nem az identitás elvesztéséről beszél, hanem az egyenrangú partnerségről. „Ezért a Híd ajánlata, hogy induljunk a listájukon, visszafelé is érvényes lehet, azaz ők is indulhatnának a mi listánkon. Egy ilyen ajánlat akármikor felmerülhet” – mondta.

Csáky Bugár Bélával folytatott, korábbi pengeváltásaik kapcsán elmondta: „Bugár kétszer citált bíróság el, a bíróságok kétszer döntöttek az én javamra. Az állás jelenleg 2:0 javamra. A politika nem arról szól, hogy valakik szeretik-e egymást vagy nem. A politika arról szól, hogy bizonyos elképzelések és célok alapján tudunk-e egy közös program megvalósításán együttműködni”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?