„Csak követnie kellett ösztöne parancsszavát”

GAUCSÍK ISTVÁN

Fadrusz János 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban, német családban. Gondolkodására a város történelmi hangulata nagy befolyással volt, szoros kötődését szülővárosához már sikeres művészként is sokszor és sok helyen hangoztatta.

Apja, János a jobb megélhetés reményében a morvaországi Radošovból vándorolt a koronázóvárosba. A „honpolgári esküt” 1853-ban tette le, ugyanabban az évben feleségül vette a francia felmenőkkel is rendelkező Ewinger Terézt. Lakásuk a pozsonyi Várút 43–45. számú épületében, az egykori Pálffy-udvarban volt. Az apa szőlőmunkás és nehezen boldoguló gazdálkodóként az 1864-es állatjárvány idején elveszítette a megélhetésük alapját jelentő teheneket, később az új munka, a fuvarosság sem lett sikeres vállalkozás. Ekkor költöztek a Virágvölgybe, ahol anyja szatócsboltot bérelt. Az öt gyermekkel gyarapodó család anyagi hátterét az ő munkája, kifogyhatatlan energiája és kitartása biztosította.

A fiatal Fadrusz eredményei a dómiskolában, majd a virágvölgyi elemiben – talán éppen nehéz gyermekkora miatt – hullámzók voltak. Tizennégy évesen lett lakatosinas Leinwander műhelyében, emellett a vasárnapi iskolában, Brandl Alajos irányítása alatt fejlesztette művészi készségét, rajztehetségét. A szigorú Leinwander egyszer majdnem véresre verte, erre apja egy másik mesterhez adta, Neuohrerhez. A 16 éves Fadrusz nála készítette el 1874-ben kovácsoltvas gyertyatartóját és „ékes, cirádás vasalóállványát”, mellyel levizsgázott és felszabadult.

A felszabadulás

Nemcsak ténylegesen, hanem lelkiekben is felszabadult. Folyamatosan képezte magát, klasszikusokat, német irodalmat, költészetet és világtörténeti tárgyú könyveket olvasott. Esténként az ipariskolába járt rajzgyakorlatra. A rajzórákon oktató Engel Károly volt az első, aki felismerte szunnyadó, kitörni vágyó tehetségét. Az ifjúra felhívta Péterffy József iparfelügyelő figyelmét, ő felkarolta és elhelyezte az 1875-ben megnyílt zayugróci faszobrásziskolában.

A katonaság 1880 áprilisától új távlatokat nyitott: Fadrusz Prágába került. A város történelmi és művészettörténeti emlékei „felkorbácsolták lelkivilágát”. Fontos hatás érte. Jozef Václav Myslbek Krisztus-feszületét látta meg egy kiállításon, a cseh művészt műtermében fel is kereste. A találkozásból barátság lett. A Szent Vencel-lovasszobor alkotójának, a cseh „monumentális realizmus” atyjának Fadrusz tizenhét év elmúltával a Mária Terézia-szoborról küldött képet.

Hazatérve Pozsonyba fafaragásból élt, majd a Lippert cégnél porcelánfestőként kereste meg a kenyerét. Az 1885-ös országos kiállításon az egyik porcelánfestését díjazták. A herendi porcelángyár állást és tisztességes fizetést kínált neki, rajzolóként. Fadrusz azonban elutasította az ajánlatot.

A korszellem

A korszellem a magyarosodás előnyeit hirdette. Az ifjú Fadrusz szellemi fejlődésére és „önkéntes” magyarosodására a Széchenyi Kör tagjai, a Lippert fiúk baráti köre és olvasmányélményei hatottak. Fadrusz a Toldy Kör felolvasásait látogatta, hogy a magyar nyelvet gyakorolja.

Előrelépésében sokat segítette pártfogója, Batka János, majd Neiszidler Károly, a város országgyűlési képviselője, aki bemutatta az elismert, pozsonyi születésű szobrásznak, Tilgner Viktornak. Tilgner hajlandónak mutatkozott Fadrusz képzését elvállalni. Az anyagi hátteret – Neiszidler indítványára – a város legjelentősebb pénzintézete, a Pozsonyi I. Takarékpénztár biztosította. Fadrusznak évi hatszáz forint ösztöndíjat juttattak négy éven keresztül.

Bécsben Fadrusz levetkőzte a pozsonyi provinciális műérzést. A császárváros műkincsei, a kulturális pezsgés, az akadémiai előadások és Tilgner hatása szellemét és művészi készségét finomították, érlelték. Fadrusz – pozsonyi műpártolók megrendeléseinek eleget téve – ekkor még „tilgneriesen” alkotott, idővel aztán ráébredt, hogy neki más a művészi felfogása.

A bécsi képzőművészeti akadémiára jelentkezett, a bécsi historizmus jeles képviselőjének, Edmund Hellmernek az óráit látogatta. Fadrusz „újjáéledt”, képességei sokoldalúan kibontakoztak. A Szabin nők elrablása műve 1890-ben akadémiai pályadíjat kapott. Végzős munkáját Krisztus a keresztfán címmel 1891-ben alkotta meg. A feszületet nagy sikerrel mutatta be szülővárosában.

Karrierjének újabb fordulópontja következett. A kereszt átütő sikert aratott Budapesten, 1892–1893 fordulóján az Országos Képzőművészeti Kiállításon, a téli tárlaton, ahol megnyerte a társulati díja. Ez a mű nevét országosan ismertté tette. A kereszt gipszmásolatai később számos helyre elkerültek. Fadrusz sírját is ennek a keresztnek a bronzmásolata díszíti a Kerepesi temetőben.

Az „ifjú triumfátor”

Magyarország a millennium lázában égett. Pozsonyban a szoborállítás gondolata a királyhűségnek és a felerősödött nemzeti érzésnek a jegyében fogant. Neiszidler Károly a városi törvényhatósági bizottság közgyűlésén 1892 májusában indítványozta, hogy Ferenc József koronázási évfordulóján rendkívüli gyűlést tartsanak, melyen egy méltó emlékszobor felállításáról döntenek.

A szobrász kiválasztása és versenyeztetése mégsem volt egyszerű. Pártok alakultak. Batka, sérelmezve Fadrusz döntését, hogy annak idején szakított Tilgnerrel, cikkeiben ellene foglalt állást és csak a Tilgner-féle pályázatot tartotta támogathatónak. Fadrusz budapesti sikerének azonban Pozsonyban nagy visszhangja volt. Végül a két pozsonyi születésű szobrászt hívták meg nyílt versenyre. Tilgner elfoglaltságra hivatkozva – inkább sértett büszkeségében – visszalépett.

Fadrusz 1893 júniusában hozta magával a szobormintát Pozsonyba és a városházán állította ki. Az emlékszobor-bizottság 1893. június 19-ei közgyűlésén a megbízatást Fadrusznak adta. A szobrot a budai várkertben levő műtermében készítette el. A korabeli öltözeteket és Mária Terézia ábrázolásait Münchenben és Bécsben tanulmányozta. A márványtömböt a Paulo Triscornia de san Fernando cég faragta ki. A Mária Terézia-szobor 1896 szeptemberében érkezett Pozsonyba, a művész november 14-én átadta a városnak. A vasrácsozatot a 11 méter magas szobor körül a Monarchia-szerte ismert, pozsonyi Marton Lajos és fia műlakatos cége készítette. Az alkotást Ferenc József, világi és egyházi főméltóságok, testületek és a polgárság jelenlétében 1897. május 16-án leplezték le. Fadrusz a szoborról úgy nyilatkozott: „Ez a munka lelkemnek és életemnek egy része.” (1921. október 26-án a szobrot barbár módon leromboló cseh legionáriusokat ez nem érdekelte.)

Élt 45 évet

Magánélete is révbe ért. 1895-ben vette feleségül Deréky Annát, akivel még az akadémiai időkben ismerkedett meg. Fadrusz a budai Naphegyen építtette fel nagy műtermes házát. Több állami kitüntetést kapott, számos város díszpolgári címet adományozott neki.

Közben, 1894-ben benyújtotta pályázatát a kolozsvári Mátyás-szoborra. Teljes sikert aratott. Párhuzamosan dolgozott a Mátyás- és a Mária Terézia-szobron. A kolozsvári műalkotást 1902-ben avatták fel. Az egész ország ünnepelte. Sorra készültek további művei: Wenckheim Béla lovas szobra Kisbéren (1901), a Wesselényi-szobor Zilahon és a Tuhutum-emlék (1902), Tisza Lajos szobra Szegeden (1904). Repertoárja azonban nem csak ezekre a monumentalitásra törekvő alkotásokra korlátozódott. Közismert kisplasztikái és egyéb dekoratív munkái is ekkor születtek (Toldi; a budai királyi palota négy oroszlánja).

Halála 1903. október 26-án váratlanul érte a magyar társadalmat. Életműve, megélt 45 éve tömbszerű maradt. Vállalásait, terveit mások fejezték be. Például a pozsonyi Petőfi-szobor elkészítését halála előtt tizenhat hónappal vállalta el, de ez a munka már barátjára, Radnai Bélára várt.