Pozsony. A vasárnapi választás legnagyobb vesztese az Új Polgári Szövetség. A szavazatoknak 4,65 százalékát szerezte meg, az Európai Parlamentbe jutáshoz 0,35 százalék, azaz 2100 voks hiányzott. „Nem volt szerencséjük.
Csak kétezer voks hiányzott az ANO-nak, a KSS-nek négyezer
Csalódott a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS), nyilatkozta Peter Súlovský. „Nem csak azt sajnálom, hogy nem kerültem be az Európai Parlamentbe. Botrányosnak tartom az alacsony részvételi arányt is” – tette hozzá. Szerinte ehhez a kormány is hozzájárult azzal, hogy minden választás előtt más utasítást adott a szavazóknak. Az SNS képviselője nem írta alá a Központi Választási Bizottság (ÚVK) jegyzőkönyvét, mert a belügyminisztérium szóvivője a kampánycsend alatt szerinte jogtalanul közzétette, hogy Peter Súlovský nevét kihúzták a hivatalos belügyi jegyzékből.
A választáson csak azok a pártok indulhattak, melyek befizettek 50 ezer koronát. A letétet azok kapják vissza, melyek megszerezték a leadott szavazatoknak legalább a 2 százalékát, tehát az ANO, a KSS, az SNS és a Szabad Fórum. A többi pénz az államkasszába vándorol. (sza, dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.