Csak júniusban dönt az abortusztilalomról a parlament

magzat
Pozsony |

Tizenkét nap után kedden véget ért a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (NRSR) 31. ülése. Az üléseket rendszerint az utolsónak megvitatott pontokról való szavazás zárja, ezúttal az utolsó felszólalással ért véget. A Kotleba-féle ĽSNS javaslatáról, melynek értelmében betiltatnák a terhesség-megszakítást, júniusban döntenek a képviselők.

 

Az erről szóló vita, melynek keretében szinte kizárólag az ĽSNS képviselői szólaltak fel, hétfőn (5.28.) délelőtt kezdődött. A felszólalók száma és a beszédek hosszúsága miatt a vita kedden is folytatódott, és a 11 órára tervezett szavazásig sem ért véget. A testület ezért úgy döntött, hogy az utolsó programpontról nem annak megtárgyalása után, hanem csak a júniusi ülésen döntenek.

Bár ez az eljárás nem standard, a parlament már többször élt vele. Kotlebáék bírálták a döntést, ahogy azt is, hogy a más pártokhoz tartozó képviselők többsége nem vett részt a vitán. Ugyanakkor az ĽSNS képviselői sem jelennek meg teljes létszámban minden javaslat megvitatásánál.

 

Kapcsolódó cikkünk

A vitába néhány koalíciós és ellenzéki képviselő is bekapcsolódott, akik Kotlebáékat a gyermekek védelme terén tanúsított következetlen magatartásukért bírálták. Rámutattak a párt tagjainak holokauszttagadására és rasszista nézeteire is.

Néhány koalíciós és ellenzéki képviselő ugyanakkor megerősítette, hogy támogatni fogja az abortusz betiltásáról szóló törvényjavaslatot. Köztük van Marián Kéry (Smer-SD), illetve a Sme rodina és az OĽaNO több képviselője.

A témában korábban állást foglalt Robert Fico, a Smer-SD elnöke is, aki szerint a jogszabály alkotmányellenes. Fico úgy véli, a nőknek joguk van önálló döntést hozni, és ezt a jelenleg érvényben lévő törvény lehetővé is teszi.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?