CoFoE: Šebová támogatja az EHU létrehozásáról szóló vitát

Zuzana Šebová

Zuzana Šebová (Sme rodina) parlamenti képviselő és az egészségügyi bizottság tagja támogatja a közös európai megoldásokat az egészségügy területén, illetve azt is, hogy tárgyaljanak az Európai Egészségügyi Unió (EHU) létrehozásáról. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ennek előfeltétele az uniós polgárok átfogó támogatása. Ezt az Európa jövőjéről szóló konferenciával (CoFoE) összefüggésben nyilatkozta a TASR hírügynökségnek. Utóbbi egyik témája az EHU kiépítése.

A képviselő rámutatott, hogy mivel az egészségpolitika a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, az EHU kereteit nagyon pontosan meg kell határozni. Hozzátette: a koronavírus-világjárvány megmutatta, hogy bizonyos fenyegetésekre jobban tudunk reagálni közösen, az EU keretében. Példaként a vakcinabeszerzést említette. „Egyetlen nagy, közös európai piacként tudtunk tárgyalni a vakcinagyártókkal, ennek köszönhetően a világon az elsők között sikerült biztosítani a legkorszerűbb vakcinákat. Joggal mondhatjuk, hogy a kis Szlovákia nem lett volna képes megegyezni ugyanilyen mennyiségű és minőségű oltóanyag beszállításáról, ha mégis, sokkal többe került volna” – jegyezte meg.

A Sme rodina képviselője méltatta a közös európai megoldások előnyeit a kutatás és a megelőzés támogatása, valamint a közegészségügy új, modern irányzatainak érvényesítése terén is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?