CoFoE – Klus: Folytatni kell a párbeszédet a polgárokkal

Martin Klus
Pozsony |

Az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) hivatalos lezárása és kiértékelése után is folytatódnia kell a polgárokkal elkezdett közvetlen párbeszédnek – mondta Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár a TASR-nek adott interjújában.

Klus azt mondta, elégedett azzal, ahogyan az Európa jövőjéről szóló szlovákiai konferencia lezajlott. Sikeresnek tartja a Mi va-gyunk az Európai Unió (My sme Európska únia) projekt keretében szervezett nyári szlovákiai körutat is. Nagyra értékelte azt is, hogy a szlovák diplomaták iskolákat látogattak meg, és a Vissza az iskolába (Späť do školy) projekt keretében tájékoztattak az Európa jövőjéről szóló párbeszéd fontosságáról.

„Az ezekben a hetekben, hónapokban zajló nemzeti egyeztetésnek is köszönhetően két vonalon is sikerült elérnünk azt, amit ebben az évben akartunk” – magyarázta Klus, aki a minisztérium képviseletében a CoFoE körüli teendőkért felelős. Reményét fejezte ki, hogy a nemzeti szintű tapasztalatokat át lehet ültetni európai szintre. Úgy fogalmazott, reméli, hogy decemberben Strasbourgban meg tudja osztani ezt a tapasztalatot a kollégáival azokban a bizottságokban, amelyeknek tagja. „Remélem, mindezek alapján továbblépünk, és már tudni fogjuk, hogyan kell a következő trimeszterre, 2022 elejére megszervezni a konferenciát” – jegyezte meg.

Mint mondta, a konferenciának „folyamatosnak” kell lennie. „Folytatódnia kell a polgárokkal folytatott párbeszédnek a konferencia aktuális részének hivatalos lezárása után is” – zárta Klus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?