Čižnár: sokat hibáztak az ügyészek

Pozsony |

<p>Csődöt mondott a nyitrai Mariatchi bárban kitört verekedés kapcsán indított nyomozás során a nyitrai járási és kerületi ügyészség is &ndash; nyilatkozta kedd Jaromír Čižnár főügyész.&nbsp;</p>

Szerinte sokáig tartott a nyomozás és hiba volt, hogy a tettesek nem kerültek vizsgálati fogságba. Kiderült az is, hogy a bőrfejű támadók közt egy hivatásos tűzoltó is volt.A parlament védelmi bizottságának kedden egyetlen napirendi pontja a több mint egy hete ragozott, nyitrai Mariatchi bárban kitört verekedés volt. A képviselők a főügyészen kívül Robert Kaliňák belügyminisztert és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt is beidézték.  A főügyész szerint még nincs későČižnár a Nyitrai Kerületi Ügyészségen ellenőrzést rendelt el és arra utasította Vojtech Ernest kerületi ügyészt, vonja le a történtekért a következtetéseket. „Lépéseiről tájékoztatni fog. Ha döntését nem találom elégségesnek, én fogom levonni a következtetéseket” – mondta a főügyész, hozzátéve: Ernestnek nem lesz könnyű dolga, mivel két nyitrai ügyészség is hibázott ebben az esetben, nem lesz egyszerű levonni a személyes felelősséget. A főügyész részben beismerte, hogy az adott ügyészségeken kevesen dolgoznak, s az egyik ügyész, aki a nyitrai verekedés kapcsán hibázott, három hónap alatt több mint ötszáz új esetet kapott. „Egy tapasztalt ügyésznek viszont tudnia kell, mi élvez prioritást, mi fontos. A sok munka nem lehet ok lődörgésre. Az ügyön most már rendkívül intenzíven dolgoznak, sajnos csak attól a perctől, hogy az esetre a sajtó is felhívta a figyelmünket. Ennek ellenére még sok dolgot helyre lehet hozni” – állítja Čižnár.  Elhibázott lépések soraA főügyész szerint az eljárás során az egyik hiba az volt, hogy a felügyelő ügyész először csak január 29-én, tehát három hónappal a bárban kitört verekedés után látta az ügy aktáját. A másik hibát azzal követte el, hogy nem vizsgálta meg az esetet azután, hogy a rendőrök tájékoztatták őt a történtekről és arról, hogy az ügyben nyomozást indítanak. „Már akkor kideríthette volna, hogy ennél a verekedésnél további bűncselekmények elkövetése is szóba jöhet, nem pusztán kihágásról van szó” – közölte Čižnár. További hiba volt, hogy a nyomozást hivatalosan ismeretlen tettesek ellen vezették, holott az ügy aktájában feltüntették a konkrét elkövetők nevét, akik ellen azonnal eljárást lehetett volna kezdeményezni. A főügyész meggyőződése, hogy az elkövetők vizsgálati fogságba kerülhettek volna, ha az ügyész a nevüket egy speciális adatbázisban is ellenőrzi. „Nemcsak a bűncselekmények vagy a kihágások elkövetőinek adatbázisát ismerjük, léteznek egyéb, speciális adatbázisok is, melyeket ebben az esetben szintén meg kellett volna vizsgálni. Ha ez megtörtént volna, akkor bizonyára nem engedik ki őket rács mögül” – fűzte hozzá Čižnár.  Gašpart menesztenékDaniel Lipšic, a Nova elnöke a bizottsági ülésen kijelentette, hogy az elhúzódó nyomozás miatt Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánynak is távoznia kellene posztjáról. Robert Kaliňák belügyminisztert szerint a rendőrségi eljárás időtartamánál sokkal fontosabb a büntetés, amely a tettesekre vár. „A rendőrség célja egyértelműen az volt, hogy az elkövetők ellen a lehető legsúlyosabb bűncselekmény miatt lehessen eljárást kezdeményezni. Az ön célja pedig látszólag az, hogy színjátékot játsszon a sajtó előtt” – üzente a miniszter Lipšicnek.  A Nova elnöke szerint a miniszter érvelését a büntetőjogi törvénykönyv egyetlen paragrafusával sem lehet alátámasztani, s az ügy kommentálása során egyetlen ügyész vagy rendőr sem érvelt ilyesmivel. „Újdonság, hogy a vádemelési javaslattal addig várnak, míg nem találnak valamilyen súlyosabb vádat a tettesek ellen. Ilye logika szerint minden gyilkos szabadlábon védekezhetne, míg nem igazolnák, hogy emberölés vagy gyilkosság miatt emelnek vádat ellene” – állítja Lipšic. A nyitrai esetben szerinte a vádemelési javaslathoz elég lett volna kihallgatni a támadókat és azokat, akiket megvertek, illetve kikérni az orvosoktól a leleteket, megnézni az incidensről készült videofilmet. „Ha Gašpar vagy Kaliňák azt állítják, hogy a három hónapos nyomozás konkrét elkövetők meggyanúsítása nélkül rendben van, akkor egyértelmű, hogy megpróbálják félrevezetni a közvéleményt. Hazudnak, nem mondom, hogy a történtek az ő hibájuk, de védik ezt az eljárást, ami már nagy probléma” – fűzte hozzá Lipšic.  Tibor Gašpar csupán annyit mondott: soha nem állította, hogy a három hónapos nyomozás „nyugis időtartamnak” számít. „Megvárnám, milyen eredménnyel zárul a kerületi ügyészség eljárásának vizsgálata a főügyészség részéről. Ha konkrét rendőr munkáját fogják kifogásolni, akkor mi is bizonyos lépéseket foganatosítunk” – mondta az országos rendőrfőkapitány.  A védelmi bizottság ülése kedden nem ért véget, a témában elkezdett vitát ma folytatják a parlamentben. Lipšic egy határozatot akar elfogadni, melyben a bizottságát aggályát fejezné ki a rendőrség tétlensége miatt, a testület másik tagja, Richard Vašečka (OĽaNO) képviselői ellenőrzést rendelne el az érintett nyitrai járási rendőrkapitányságon, Ľubomír Galko (SaS) pedig arra akar választ kapni, hogy a bőrfejű támadók között volt-e hivatásos katona. Korábbi információit, miszerint egy hivatásos tűzoltó is a gyanúsítottak között van, Kaliňák kedden alátámasztotta.  

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?