Chmel: Ha Malina Hedvig szlovák lenne, más lenne a helyzet

Pozsony |

<p>Malina Hedvig esetének nem olyan a visszhangja, amilyennek lennie kellene. Ha Hedvig szlovák lenne, az egész eset másként nézne ki, nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Rudolf Chmel emberi jogokért és kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes.</p>

„Az, ahogy ebbe az ügybe a politikusok avatkoznak bele, és ahogy az igazságszolgáltatás bánik vele, azzal magyarázható, hogy nemzeti kisebbséghez, pontosabban a magyar kisebbséghez tartozó állampolgárról van szó“ - állapította meg Chmel. Más magyarázatot ugyanis nem talál arra, hogy vajon ilyen langyos lenne-e az illetékesek viszonyulása az emberi jogok és az emberi méltóság ilyen súlyos megsértése esetében, ha a sértett a többségi nemzethez tartozna. „Felfedezhető ebben az ügyben valamennyi történelmi előítélet és a nacionalista fegyvertár minden sztereotípiája“ - tette hozzá.

Hivatalba lépésekor Chmel mélyreható jelentést készíttetett minden olyan ügyről, melyben az emberi jogot vagy méltóságot érte sérelem. Malina Hedvig esetében a bocsánatkérés mellett döntött. „Bocsánatot kértem tőle a megaláztatásért, az emberi méltósága semmibe vételéért“, mondta Chmel. Egyéb, emberi jogokat érintő esetekben a miniszterelnök-helyettes szerint még nem történt olyan előrehaladás, hogy azokat már konkretizálhatná.(SITA, wbn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?