Čaputovát érzékenyen érinti a drágulás. Szerinte jó hír, hogy csak átmeneti jelenség

Zuzana Caputova

Zuzana Čaputová államfő az elnöki palotában fogadta a közgazdasági és szociológiai szakembereket, akikkel a jelenlegi gazdasági helyzetről és az emelkedő árakról beszélgettek.

Az elnök a pénteki találkozó után elmondta, hogy bár a szlovákok növekvő árakkal szembesülnek, de jó hír, hogy ez csak átmeneti jelenség, valamint a bérek is emelkedni fognak.

A kormányfő továbbá rámutatott, hogy az áremelkedés főleg az alacsony jövedelmű családokra veszélyes.

„Növekvő árakkal, inflációval nézünk szembe, amely még öt százalék körülire fog emelkedni” – mondta az elnök, de hangsúlyozta, hogy a helyzetnek a jövő év folyamán normalizálódnia kell.

A szakértők szerint jelenleg mintegy 800 ezer ember van a szegénység kockázatának kitéve, Čaputová közölte, hogy az áremelkedés leginkább a háromnál több gyermeket nevelő családokra, az egyedülálló szülőkre és a nyugdíjasokra lesz hatással.

Galéria

Az elnök az alacsony jövedelmű lakosok kompenzálására a lakhatási támogatás emelését említette. Szerinte ez célzott segítség az anyagi szükséghelyzetben lévőknek, de hozzátette, hogy az ilyen támogatások összegét is növelni kell.

Az államfő továbbá kitért az energiaszegénység problémájára, majd elmondta, hogy az államnak támogatnia kéne azokat is, akik ebbe a kategóriába esnek.

(br, trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?