Čaputová visszautasítja Fico vádját, amely szerint előre tudott Gašpar őrizetbe vételéről

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök visszautasítja azokat az állításokat, miszerint előre tudott volna bármilyen rendőri intézkedéshez, vagy beleegyezését adta volna hozzá. Ezt Robert Fico, a Smer hazugságainak nevezte, Fico ugyanis azt állította, a köztársasági elnök részt vett az ellenzék felszámolására irányuló erőfeszítésekben. Fico azt állítja, Čaputová beleegyezése nélkül a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nem vehette volna őrizetbe Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitányt.

„Fico újabb felháborító hazugsága az az állítás, hogy az államfő előre tudott volna bármilyen rendőrségi akcióról, vagy a beleegyezését adta volna hozzá” – áll a köztársasági elnök válaszában, amit szóvivője, Martin Strižinec továbbított. Az állásfoglalásban az áll, az elnök asszony megérti, hogy Fico számára elképzelhetetlen, hogy a rendőrség politikai irányítás és beavatkozás nélkül működhet.

Az államfő ismételten azt állítja, hogy minden demokráciában kényes dolog a politikai ellenzék szereplőinek felelősségre vonása, és ez különféle reakciókat válthat ki. „Ez még inkább szükségessé teszi, hogy a rendőrség a törvény által megengedett keretek között tájékoztassa a nyilvánosságot ezekről az intézkedésekről” – hangsúlyozta az államfő.

Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány pénteki őrizetbe vételére reagálva Fico azt mondta, Čaputová átvette a stafétabotot az ellenzék felszámolásában. „A NAKA nem avatkozhatott volna be ilyen durván és antidemokratikus módon a választások menetébe az ő engedélye, és lakája, Ódor Lajos belügyminisztériumi értesítése nélkül” – írta a közösségi hálón, és kijelentette, hogy a NAKA és a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze politikai feladatot teljesít, aminek célja az ellenzék ellehetetlenítése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?