Čaputová: Több szeretetre és igazságra van szükség

A következő újévkor biztosan nem Zuzana Čaputová köszönti az ország polgárait az elnöki palotából, ugyanis a hivatalban lévő államfő az idei köztársaságielnök-választáson nem indul. (TASR-kép)
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök az újévi beszédében több nyugalmat és stabilitást kívánt a polgároknak. Egyben felhívta a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel az ország küszködik, így arra is, hogy egyes csoportokat a szegénység fenyeget. Ugyanakkor bírálta, hogy a gyűlölködés a hazai politika állandó része lett. Úgy véli, a társadalomnak több megértésre, igazságra és szeretetre van szüksége. Čaputová államfőként utoljára mondott újévi köszöntőt, a 2024-es köztársaságielnök-választáson nem indul.

„Az új év küszöbén jó egészséget, elégedettséget és megértést kívánok önöknek” – így köszöntötte beszéde elején az államfő az ország polgárait az év első napján, amely az önálló Szlovákia megalakulásának a 31. évfordulója is egyben. „Azt kívánom önöknek, hogy a 2024-es év több nyugalmat és stabilitást hozzon” – folytatta.

Čaputová arra hívta fel a figyelmet, hogy bár szinte mindenkiben él a remény, hogy a bonyodalmakat sikerül megoldani, az elmúlt év eseményei bizonytalanságot hoztak. „Sok politikai konfliktust, három kormányfőt, éles választási kampányt és előre hozott választást éltünk meg” – foglalta össze az elmúlt esztendőt. A választásra külön is kitért, hangsúlyozta, hogy a demokráciában a kormányok cserélődése természetes folyamat, de az értékek, amelyeken a társadalom áll, ilyen gyorsan nem változhatnak, ahogy a demokratikus intézményeknek is meg kell maradniuk. „Legyen szó a bűnüldöző szervekről, a szabad sajtóról, vagy a civil szervezetekről” – tette hozzá azzal, az értékekért való harcot nem szabad feladni.

Az államfő ugyanakkor kiemelte, az ország büszke lehet, hogy életképes civil társadalma van, az egyesületek, civil szervezetek fontos szerepet játszanak az ország életében. „Az aktív polgárok és a civil szervezetek hosszú ideje fontos feladatokat látnak el a szociális gondoskodás, az oktatás, a környezetvédelem, illetve a kisebbségek és minden ember egyenlő jogérvényesítése terén” – mondta, és hozzátette, az önkormányzatok is elengedhetetlen stabilizáló szerepet játszanak. Čaputová kijelentette, az államnak célzottan kell segítenie a rászorulókat, hiszen a szegénység nem csak azokat fenyegeti, akik elvesztették a munkájukat, hanem már azokat is, akik nagyon alacsony bérért dolgoznak. De rámutatott, a legnagyobb veszélynek ma a gyermeküket egyedül nevelő szülők és gyermekeik vannak kitéve. Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek általában véve is nehéz helyzetben vannak, gyakran lelki problémákkal küzdenek, ezért egyebek mellett biztonságos iskolai környezetet kell számukra biztosítani. De ugyancsak fontosnak tartja, hogy a következő generációnak működő nyugdíjrendszert, fenntartható államháztartást garantáljunk és ne hagyjuk magára a fiatalokat a klímaválság okozta bizonytalanságukban.

Az államfő arra is kitért, hogy ebben a tisztségében utoljára szól az ország polgáraihoz. Hivatali idejének öt évére visszatekintve arról beszélt, Szlovákia fejlődésének legnagyobb akadálya a hazai politikában tapasztalható kulturálatlanság és a társadalmat feszítő konfliktusok. Szerinte sokan ezért hagyják el az országot, vagy nem térnek ide vissza. Úgy véli, az ellenségeskedés már a személyes viszonyokat is átitatja. „A durvaság, a közönségesség és a hazugság azonban nem az erő, hanem a gyengeség jele” – tette hozzá azzal, a valódi erő a nyugalomban és az önuralomban rejlik. A demokrácia legfontosabb feltételeinek a kulturált véleménycserét, a más álláspontot képviselő emberek tiszteletben tartását látja. „Egyszerűen több igazságra és szeretetre van szükségünk” – emelte ki.

Az elnök szerint megértéssel és szívélyességgel kell fordulnunk azokhoz is, akikkel nem értünk egyet, hiszen tisztelnünk kell embertársainkat. Rámutatott, csak a biztonság és az közösséggel való összetartozás érzése teszi lehetővé, hogy egyesíteni tudjuk erőinket és képességeinket.

Čaputová szerint reménnyel kell a jövőbe tekintenünk. „Mandátumom közel öt éve alatt több ezer emberrel, polgárral találkoztam. Kivételes történetű személyekkel, kiváló tehetségekkel, sikeres vállalatokkal, remek tudósokkal, gyárakban, városokban és falvakban dolgozó emberekkel” – sorolta. Majd arról beszélt, az ország előtt még hosszú út áll, amelynek egy részét már sikeresen megtette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?