Čaputová november 16-án Prágába látogat, a cseh elnökkel találkozik

caputova kp

Zuzana Čaputová köztársasági elnök november 16-án, csütörtökön Prágába látogat. A prágai várban négyszemközti találkozón vesz részt Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel, majd együtt ebédel a két államfő – tájékoztatott kedden a cseh elnöki hivatal.

Čaputovát és párját, Juraj Rizmant Pavel és felesége fogadja a várban, majd a bársonyos forradalom évfordulójának jegyében folytatódik a program.

A látogatás részletes programját még nem tette közzé a szlovák elnöki palota. A TASR hírügynökség értesülése szerint az elnök asszony várhatóan Csehországban élő szlovákokkal, és a Károly Egyetem hallgatóival találkozik Prágában, utána virágot helyez el és gyertyát gyújt a bársonyos forradalom emlékművénél, a Nemzeti sugárúton (Národní třída).

A szlovák köztársasági elnök a hagyományoknak megfelelően Prágába látogat a bársonyos forradalom évfordulóját megelőző napon. Tavaly Miloš Zeman volt államfő fogadta a szlovák köztársasági elnököt a prágai várban, Čaputová tavalyelőtt a kórházban látogatta meg Zemant.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?