Čaputová: Normandiában Szlovákia felszabadításáért is harcoltak

Zuzana Čaputová

Az 1944-es normandiai partraszálláskor a szövetséges erők az egész kontinens békéjéért, és Szlovákia felszabadításáért és szebb jövőjéért is harcoltak – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, aki Emmanuel Macron francia elnök meghívására személyesen vett részt a D nap 80. évfordulóján tartott megemlékezéseken. Erről a közösségi hálón számolt be.

Čaputovát partnere, Juraj Rizman is elkísérte Franciaországba, a delegációnak tagja volt például Miloslav Čaplovič, a Hadtörténeti Intézet igazgatója is.

„A D nap hozzájárult a fasizmus végleges legyőzéséhez, és a második világháború egyik legnagyobb hadművelete volt” – mondta Čaputová úton Franciaországba, a repülőgép fedélzetén.

Rámutatott, hogy a partraszállás emellett a bátorság és önfeláldozás szinte példa nélküli megnyilvánulása volt sok tízezer katona és a szövetséges nemzetek részéről, és más hadseregek szolgálatában csehszlovák repülősök és katonák is részt vettek benne.

Zuzana Čaputovának június 15-én telik le elnöki megbízatása, ezért franciaországi útja lehetőséget ad arra is, hogy elbúcsúzzon a megemlékezésen résztvevő számos államfőtől, kormányfőtől és vezető politikustól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?