Čaputová: Nehéz idők elé néznek az önkormányzatok

Zuzana Čaputová

„Nehéz idők várnak az önkormányzatokra, és nemcsak itt, Miaván (Myjava) vagy Berezón (Brezová pod Bradlom) hallom ezt, hanem korábbi útjaimon, Gömörben vagy a Felső-Nyitra vidéken is. Vonatkozik ez az anyagi helyzetre és az energiaválságra, de az elfogadott törvények hatásaira is, melyeket gyakran alkotmánysértő módon hagy jóvá a parlament – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, aki Óturát (Stará Turá), Berezót és Miavát kereste fel csütörtökön.

„Ahogy az egyik önkormányzati képviselő fogalmazott, arra lenne szükségük, hogy legalább dolgozni hagyják őket, és kiszámíthatóak legyenek a körülmények. Nagyon nehéz hallgatni ezeket a bíráló szavakat, találkozzak bár nyugdíjasokkal, egyéni vállalkozókkal, magánvállalkozókkal vagy az önkormányzatok képviselőivel, mert a települések költségvetése sínyli meg a gyakran előkészítetlen intézkedéseket” – jelentette ki az államfő.

Zuzana Čaputová azt is elmondta, az embereket egészen más dolgok foglalkoztatják, mint amit a médiában hallani a politikusok veszekedésének okairól. „Nehéz helyzetben vagyunk, kormányválság van. Azt várom, hogy a kormánykoalíció legkésőbb holnap ismerteti a megoldást, mert stabil kormányra van szükség” – mondta Čaputová.

Szavai szerint holnap sor kerül az utolsó koalíciós megbeszélésre és utána világos lesz, milyen felállásban folytatja a kormány. „A lemondások lehetséges benyújtása után gyakorolni fogom a jogköreimet, valamint állást foglalok a helyzettel kapcsolatban. Új miniszterek kinevezését tartanám helyesebbnek, ahelyett hogy ideiglenesen kelljen megbízni valakiket egy-egy tárca irányításával. Erről is beszélni fogunk a kormányfővel” – jelentette ki az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?