Čaputová hétfőn megbízza a Smert a kormányalakítással

caputova k

Zuzana Čaputová államfő közösségi oldalán bejelentette, október 2-án megbízza az előre hozott választás győztesét a kormányalakítással.

„Ma arra a változásra ébredtünk, amelyet az előre hozott parlamenti választás hozott. Szabad és demokratikus volt, és valós képet alkotott társadalmunkról. Függetlenül attól, hogy egyesek örülnek az eredménynek, mások pedig szomorúak, mert lettek győzteseink és veszteseink, ez a kép Szlovákiáról” – írta a bejegyzésben az államfő.

Zuzana Čaputová hozzátette, a magas részvételi arány azt mutatja, hogy a lakosság korántsem közömbös az ország jövője iránt, és a választás után is folytatja erőfeszítéseit a tisztességes, demokratikus és jól kormányzott társadalom megteremtése érdekében.

A választás előtti kampány, amely mostanra szerencsére véget ért, sebeket ejtett közösségünk légkörében, az emberek közötti kapcsolatokban, valamint a politikába és a demokráciába vetett általános bizalomban. Úgy gondolom, hogy a politikai pártok, amelyek a választáson elnyerték a nép bizalmát, tisztában vannak a felelősségükkel, és megpróbálják majd ezeket a sebeket gyógyítani

– folytatta az államfő.

Čaputová kiemelte, a legfőbb felelősség a jövőbeli fejleményekért a választás győzteseit terheli, mivel ők keltették a legnagyobb elvárásokat a közvéleményben, ezért fontos, hogy mindezeket teljesítsék Szlovákia polgárai számára.

„Alkotmányos hagyományaink szellemében holnap a választás győztesére bízom a kormányalakítást, és készen állok tájékoztatni a pártok vezetőit is az eljárásról” – zárta gondolatait a köztársasági elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?