Čaputová: Ha elveszítjük a szabadságunkat, csak áldozatok árán nyerhetjük vissza

čaputová k
Pozsony |

Fontos őrizni történelmi emlékezetünket, hogy a vasfüggöny ne válasszon el bennünket újra – mondta a szabadságért és demokráciáért vívott küzdelem napján tartott megemlékezésen a Dévényi-kapunál Zuzana Čaputová.

A köztársasági elnök 1989. november 17-ét múltunk egyik legjelentősebb történelmi dátumának nevezte.

Itt, a Morva és a Duna összefolyásánál a vasfüggöny árnyéka belépett a történelmünkbe, és két részre osztotta a világot

– mondta Čaputová, hozzátéve, hogy sok szlovák és cseh, valamint más országok állampolgárai is életüket adták a szabadságért.

Az államfő kiemelte a bársonyos forradalom örökségét. Hangsúlyozta: a polgárok bátorsága nélkül nem történt volna meg 1989 novembere, és sosem ébredt volna fel a civil társadalom Szlovákiában.

Čaputová figyelmeztetett: meg kell védeni szabadságunkat a populizmussal és a szélsőségekkel szemben, hogy a demokráciába vetett bizalmat ne ássák alá.

Meg kell magyarázni a fiataloknak, mi a különbség a demokrácia és a totalitarizmus, a szabadság és az önkényuralom között – húzta alá az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?