Čaputová: Arra kell szavazni, akivel leginkább azonosulni tudunk

Zuzana Čaputová

A következő parlamenti választáson azt kell keresniük a szavazóknak, hogy melyik politikussal, illetve párttal tudnak a legnagyobb mértékben azonosulni – tette közzé Zuzana Čaputová államfő a közösségi hálón. Felszólította az embereket, hogy szeptember 30-án menjenek el szavazni.

„Ne a tökéletes politikust keressük, nem találunk olyat. Senki sem tökéletes” – jelentette ki az államfő. Rámutatott, azt kell megválaszolni, hogy kivel tudunk a leginkább azonosulni, ebben pedig az emberek segítségére lehet, hogy mi az, amit egy-egy politikus az országnak kínál, mik a tervei, a kijelentései összhangban vannak-e a tetteivel, esetleg nyilatkozatai során elcsúszik-e az agresszívebb szóhasználat felé.  

Az államfő azt is kijelentette, az a természetes, hogy az ember elmegy szavazni, még akkor is, ha nem biztos a döntésében. „Nem szavazni azt jelenti, hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk. A választáson való részvétel pedig azt jelenti, hogy az ember részt vesz az ország jövőjének alakításában” – tette hozzá az államfő.

Čaputová megjegyezte, 25 párt és több mint 2700 jelölt indul. „Elég bő a kínálat, van miből választani” – zárta az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?