Čaputová: A szabadságért kiáltó hangokat nem lehet elhallgattatni

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök úgy véli, nem lehet elhallgattatni a szabadságért kiáltó hangokat – erre a közösségi hálón mutatott rá a gyertyás tüntetés 36. évfordulóján.

„Harminchat évvel ezelőtt, 1988. március 25-én imádkozással, gyertyával a kezükben fejezték ki az emberek azt a vágyukat, hogy olyan társadalomban éljenek, ahol érvényesülnek a polgári jogok és a vallásszabadság” – mondta a köztársasági elnök.

Čaputová megjegyezte, a gyertyás tüntetésen részt vevő emberek nem haboztak felszólalni a totalitárius hatalom ellen. „Mert már akkor is világos volt, hogy a szabadságért kiáltó hangokat nem lehet elhallgattatni” – mondta, és hozzátette, ez ma is igaz, és igaz lesz mindig, amikor a hatalom kísértésbe esik, hogy mások szabadságát korlátozza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?