Bukovszky: Frissült a jogszabályok fordítása a Slov-lex portálon

Bukovszky László

Idén frissült a jogszabályok magyar, roma és német nyelvű fordítása a Slov-lex jogi és információs portálon. Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és a portál együttműködésének köszönhetően az ukrán részben is frissült az alkotmány szövegének fordítása – tájékoztatott Kovács Zoltán, a kormánybiztosi hivatal titkárságvezetője.

„A következő évben remélhetőleg a ruszin nyelvű jogszabályok is frissülni fognak” – magyarázta Kovács, és hozzátette, nagy kihívás folyamatosan figyelemmel kísérni a jogszabályok változásait, és frissíteni a már közzétett fordításokat.

„A kormánybiztos reméli, hogy a Slov-lex nemzeti kisebbségek nyelvén olvasható Jogszabályok rovata nemcsak kirakat lesz, hanem naprakész és használható jogi segítség a kisebbségek számára” – mondta a titkárságvezető.

Kovács hozzátette, a frissítések mellett új fordítások is elérhetők, például a közigazgatási eljárásról szóló törvény fordítása, a diszkriminációellenes törvény magyar nyelvű változata és a családjogi törvény roma nyelvű fordítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?