Bugár sajnálja, hogy nem sikerült megállapodni az MKP-val

Pozsony |

<p>A Híd párt központja 80 ezer eurót fordít a november 9-i megyei választások előtti kampányra. A pártközpont ebből az összegből csak motivációs kampányt fog folytatni annak érdekében, hogy a választópolgárok az urnákhoz járuljanak.&nbsp;</p>

Az egyéb kampányolás a kerületi pártszerveken és az egyéni jelölteken múlik. A Híd azt akarja megmagyarázni a szavazóknak, hogy mi a megyei önkormányzat, s miért fontos a működése. „A megye döntése azonnal jelentkezik az emberek életében” – hangsúlyozta Bugár Béla pártelnök. Bugár a négy évvel ezelőttinél jobb eredményt vár. Akkor a Híd két jelöltje jutott a megyei közgyűlésekbe, ami a pártvezető szerint azzal magyarázható, hogy a párt megalakulása és a választások között nagyon rövid volt az idő. „Biztosan kétszámjegyű eredményt akarunk a mandátumokat illetően” – mondta Bugár. Sajnálatosnak nevezte, hogy Besztercebánya megye kivételével sehol sem sikerült megállapodásra jutni az MKP-val, mert az elutasította azt. „A megyék többségében az MKP-val is versengünk. Biztosan többet szerzünk, mint négy évvel ezelőtt, de kérdéses, az MKP-val való meg nem egyezés jelentheti-e azt, hogy együtt veszíthetünk” – fejtette ki a pártelnök. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?