Bugár nem gondolja, hogy a kialakult helyzet miatt megbukna a kormány

*
Pozsony |

Bugár Béla, a Híd elnöke nem gondolja, hogy az alkotmánybíró-választás körül kialakult helyzet miatt megbukna a kormány.

Bugár nem akarja kommentálni Robert Ficónak a Most-Híddal kapcsolatos bírálatát, amelyet a volt kormányfő a párt alkotmánybíró-választással kapcsolatos álláspontja miatt fogalmazott meg. „Nem lenne helyénvaló kommentálnom a koalíciós partnerünk véleményét” – jegyezte meg.

Fico többek között kijelentette, hogy ha az ellenzék a Most-Híd segítségével fogja megválasztani az alkotmánybíró-jelölteket a parlamentben, az a koalíciós szerződés megsértését fogja jelenteni, és komoly következményei lesznek a kormány működésére nézve.

Bugár szerint a koalíciós partnerének azt kell megértenie, hogy amikor felmerült az az információ, mely szerint tárgyaltak az ĽSNS-szel, a pártnak – azért, hogy eloszlassa a felmerült gyanút – nem maradt más választása, mint hogy támogassa a nyilvános szavazást. 

Bugár szerint az, hogy az első fordulóban egyetlen jelöltet sem sikerült megválasztani, további tárgyalások felé nyit utat. Mint elmondta: meglátják, hogy a koalíciós partnerekkel meg lehet-e állapodni. Azt állítja, hogy a második fordulónak szintén nyilvános szavazással kellene végbemennie, habár a házszabályban a titkos szavazásról is írnak. Szerinte a kérdés megoldása a jogászok dolga. Bugár véleménye az, hogy a második fordulónak is nyilvánosnak kellene lennie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?