Bugár: nem a politikusoknak kell megmondani, kit zárjanak be

Pozsony |

<p>Bugár Béla nem várta, hogy az Alkotmánybíróság ekkora többséggel bólint rá a mečiari amnesztiák eltörlésére &ndash; hangzott el az RTVS Sobotné dialógy című műsorában.</p>

„A lehető legjobban történt a dolog. Sejtettük, hogy átmegy, de nem ekkora többséggel“ - mondta a politikus. Bugár azt is elmondta, hogy szerinte nem a politikusoknak kellene megmondani, hogy kit kellene bezárni, és kit nem. Bár 19 évig tartott az amnesztiák eltörlése, senki nem menekülhet az igazság elől.

Bugár elmondta, hogy a koalíción belül olyan egyezség volt, hogy amennyiben az állam nem adhat a saját intézményének amnesztiát, akkor a köztársasági elnök sem adhat a hozzátartozóinak.

Milan Krajniak, a Sme rodina képviselője Peter Kresáknak (Híd) mondott köszönetet, aki szakmai érvekkel győzte meg az ellenzéket, hogy szükség van az ő szavazataikra is az amnesztiák eltörléséhez. Krajniak szerint Ficónak ebben semmi érdeme, mert az év elején még azt mondta, hogy az amnesziták jogi úton nem eltörölhetőek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?